Hirdetés

Eredményes évadot zárt, más települések felé is nyit a szatmári filharmónia

Az idei évadot lezáró gáláján jazzműsorral kedveskedett közönségének a szatmárnémeti Dinu Lipatti Állami Filharmónia •  Fotó: Facebook/Filarmonica de Stat Dinu Lipatti

Az idei évadot lezáró gáláján jazzműsorral kedveskedett közönségének a szatmárnémeti Dinu Lipatti Állami Filharmónia

Fotó: Facebook/Filarmonica de Stat Dinu Lipatti

Sokféle műsorral kedveskedett közönségének a szatmárnémeti Dinu Lipatti Állami Filharmónia a most zárult évadban. Amint Kovács Emőke, az intézmény menedzsere, hegedűművész megkeresésünkre elmondta, fiatalos lendület, híres szólisták és karmesterek fellépése jellemezte az idei évadot, a filharmónia pedig a nyár folyamán sem „engedi el” a közönség kezét, hiszen nemcsak Szatmáron, de többek közt Tasnádon, Nagykárolyban is koncertekkel várják az érdeklődőket.

Zoltán Ildikó

2021. július 10., 11:132021. július 10., 11:13

Az évad július eleji záróhangversenye maradandó élményt jelentett a hallgatóknak, a tűzoltótoronynál, a dr. Fátyol Rudolfról, a filharmónia volt igazgatójáról elnevezett parkban csendültek fel jazzdallamok.

Kovács Emőke elmondta, azért döntöttek emellett a helyszín mellett, mert tökéletes helyszín az évadzárás „kitrombitálására”. „Fúvósaink átiratokat játszottak: többek között Frank Sinatra, Leonard Bernstein, John Philip Sousa, Henry Gass művei csendültek fel” – tette hozzá a menedzser.

Hirdetés

Egyébként csak a zenekar számára fejeződött be az évad, mert az intézmény továbbra is színes programokra hívja hallgatóit. Demény Balázs tartott zongoraestet, szombaton a Sonoro fesztivál keretében kvartettkamarazene-estet szerveznek.

A Hans Lindner Alapítvánnyal karöltve július 14-én főzéssel egybekötött kultúrnapot tartanak a rászoruló gyerekek számára.

Tasnádon, Nagykárolyban és Szatmárnémetiben többek közt a Noé bárkája leckeverseny, az In memoriam Ruha István hegedűművész, Piazzolla és Vivaldi Négy évszakja csendül fel, illetve a dr. Fátyol Rudolf parkban latin-amerikai zene. „Sokat dolgoztunk az idén, és a vakációban sem pihenünk, mert egy-egy nyári koncertre még visszatérünk, hogy a nézők ne feledjenek el bennünket. A következő évadot is elég színesre tervezzük, sok új műsorral készülünk” – mondta a hegedűművész.

Arról is beszélt, hogy a járvány ideje alatt a zenészek nyitottak voltak, kisebb kamarazene-formációkat alkottak, együttműködtek a helyi múzeummal, kiállításmegnyitókon játszottak, és a templomokban is muzsikáltak: szentmise vagy istentisztelet után 20 perces zenés áhítatot tartottak a hallgatóságnak.

Idézet
„Számomra a legfontosabb a megyei gyerekjogvédelmi és szociális igazgatósággal kötött partnerség. Kisebb formációkkal különböző településeken – Halmi, Homok, Nagykároly és Szatmár – árva gyerekeknek játszottunk, öregotthonokban is felléptünk.

Elvittük a klasszikus zenét ezekbe az intézményekbe is, amikor a koncerttermek zárva voltak” – részletezte Kovács Emőke. Mint sorolta, nagy zenekarral online koncerteket tartottak, a România Muzical rádióadónak köszönhetően megkapták a lehetőséget, hogy ismertebbé tegyék a szatmárnémeti filmharmonikus zenekart. „Külföldről és Romániából is hallgató fülekre találtunk” – mondta a menedzser.

Mivel a koncerteket online térben tartották, közben az épület bizonyos részeit sikerült felújítani és új reflektorokat, hangszereket vásárolni. „Idén a székeket akarjuk kicserélni, ezeket a 70-es években kapta egy német adományból. Szeretnénk továbbra is pályázni és bebizonyítani, hogy a szatmári filharmónia megérdemli ezeket a beruházásokat” – tette hozzá a menedzser. Azt is elmondta, hogy

a szatmári közönség nyitott a zenére, népszerűnek bizonyult az is, amikor különböző érdekes hangszereken muzsikáló zenészeket hívtak, így klasszikus koncertjeik mellett rivaldafénybe került a klasszikus gitár, a vibrafon, a tuba, a szaxofon.

„Ezek amolyan ínyencségek a klasszikus zenében, és nagyon nagy volt az érdeklődés. Örvendünk annak is, hogy elkezdtek minket látogatni Margittáról, Nagybányáról, Zilahról, Váradról és Kolozsvárról, hogy meghallgathassák koncertjeinket” – mondta Kovács Emőke hegedűművész.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
Hirdetés
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
Hirdetés
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
2026. június 14., vasárnap

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét

Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét
Hirdetés
Hirdetés