
A Maros Művészegyüttes a Hagyományok Házában
Fotó: Hagyományok Háza
Nyolc határon túli hivatásos néptáncegyüttes mutatkozik be Budapesten a Hagyományok Házában, ahol csütörtöktől négy napon keresztül koncert és táncház is várja az érdeklődőket.
2021. október 06., 13:262021. október 06., 13:26
A Hagyományok Háza tájékoztatása szerint a fesztivál nemcsak a külhoni műhelyekben folyó munka legfrissebb színpadi eredményeit tárja a közönség elé, hanem a kísérőprogramoknak köszönhetően valós képet nyújt a Kárpát-medence-szerte működő együttesek helyzetéről és elért eredményeiről.
A csütörtöki nyitónapon a Nagyvárad Táncegyüttes Katonaének című produkciója Bartók Béla és Kodály Zoltán katonadalgyűjtéseiből merít. Fellép a jubiláló Magyar Állami Népi Együttes 70 év színei című összeállításával, majd a vajdasági Fokos zenekar és a kárpátaljai Sodró együttes táncházat tart.
majd az Ifjú Szivek Táncszínház Autentika – Saját anyag elnevezésű produkciója a Szlovákia területén élő nemzetiségek tánchagyományairól kínál átfogó képet. A napot a Maros Művészegyüttes Valaki jár a fák hegyén című, Kányádi Sándor verse ihlette bemutatója zárja.
Szombaton a Háromszék Táncegyüttes a Tiszta című előadásával lép színpadra. A vasárnapi matinén az Udvarhely Néptáncműhely a Világszép Nádszálkisasszony című meseösszeállítást adja elő, este pedig a Rendek között, vonók mögött – népzenész sorsok című koncert várja a közönséget.
A négynapos programsorozatot a Bekecs Néptáncszínház Keresztúton című műsora zárja. Az alkotók a produkcióval a bukovinai székelyek előtt tisztelegnek, akik a vérzivataros időkben az egész magyarságnak példát mutattak kitartásból, emberségből.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.
szóljon hozzá!