Erdélyi alkotók filmjeit is vetítik a magyar film napján a Pesti Vigadóban

Buzási Gyopár Babuka a fűben című alkotásának részlete •  Fotó: Képernyőmentés

Buzási Gyopár Babuka a fűben című alkotásának részlete

Fotó: Képernyőmentés

A magyar film napja alkalmából a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Film- és Fotóművészeti Tagozata április 30-án filmestet szervez a Pesti Vigadóban, ahol fiatal alkotók, köztük a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen végzett rendezők filmjeit láthatják az érdeklődők.

MTI

2022. április 20., 18:002022. április 20., 18:00

Az MMA szerdai közleménye szerint a programban négy film szerepel, a vetítéseket beszélgetések követik az alkotókkal.

Csuja László Sára Sándor-díjas film- és színházrendező első egész estés dokumentumfilmje, a 2018-ban bemutatott Kilenc hónap háború az orosz-ukrán fegyveres konfliktusról szól,

a Szarajevói Filmfesztiválon elnyerte a zsűri különdíját, majd számos filmfesztiválon és a magyar mozikban is vetítették.

Az érdeklődők megtekinthetik K. Kovács Ákos operatőr, rendező 2021-ben készült Branka című kisfilmjét is, amely több nemzetközi fesztiválon szerepelt, így a 37. Interfilm Nemzetközi Rövidfilmfesztivál is műsorára tűzte Berlinben. A délszláv háború idején játszódó kisjátékfilm elnyerte a 20. Lakiteleki Filmszemle, valamint Spanyolországban a 23. Certamen Nemzetközi Rövidfilmfesztivál fődíját – olvasható a közleményben.

Sütő Gábor 2013-ban bemutatott Egy szép melódia című dokumentumfilmjének főhősét orosz fogságban érte a II. világháború vége, és kalandos úton, különleges élménnyel tért haza az erdővidéki Vargyasra.

A filmesten szintén levetítik a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen végzett rendező, Buzási Gyopár Babuka a fűben című, 2017-ben készült animációs dokumentumfilmjét.

A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött, regisztrálni a www.vigado.hu weboldalon lehet – áll az összegzésben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége

Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége
2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál
2025. szeptember 06., szombat

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia

Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia
2025. szeptember 04., csütörtök

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot

Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot
2025. szeptember 04., csütörtök

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra

A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra
2025. szeptember 02., kedd

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra

Szeptember 5. és 7. között tartják a WonderPuck Utcaszínházi Fesztivált Kolozsváron.

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra
2025. szeptember 01., hétfő

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK

A parajdi bányakatasztrófa károsultjainak megsegítésére, a közösségi összefogás erejére hívták fel a figyelmet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hétvégi sporteseményének résztvevői.

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK
2025. augusztus 28., csütörtök

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról

Bocsárdi László a 40 éve alakult gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház alapító-rendezője volt, majd hosszú ideig vezette a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat.

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról