
Lövétei Lázár László
Fotó: Facebook
Erdélyi költők, így Lövétei Lázár László és Markó Béla is megkapta a Baumgarten-emlékdíjat – jelentette be élő Facebook-közvetítésben vasárnap a díjat alapító Kukorelly Endre József Attila-díjas író, költő, újságíró.
2022. január 16., 16:092022. január 16., 16:09
A Baumgarten Ferenc Ferdinánd műkritikusról, esztétáról elnevezett irodalmi elismerést és emlékjutalmakat először 2020-ban osztották ki, idén pedig harmadik alkalommal ítélték oda az arra érdemesnek talált íróknak.
Markó Béla
Fotó: Haáz Vince
2022-ben Baumgarten-emlékdíjat kapott még Géczi János, Harkai Vass Éva, Nemes Z. Márió, Ilma Rakusa, Szirák Péter és Tamás Gáspár Miklós, emellett Baumgarten-emlékjutalomban részesült Nagy Csilla, Vajna Ádám és Vida Kamilla. Az átadást – a tavalyihoz hasonlóan – a pandémiára tekintettel később tartják, a díjak összege idén egyenként 400 000, a jutalmak összege 200 000 forint.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.
szóljon hozzá!