Hirdetés

Erdélyben várják, Magyarországon perelik

Akadályok nehezítik a Duna Televízió Autonómia csatornájának kiépülését Kísérleti jelleggel egy hónapig bármelyik szolgáltató felveheti televíziós műsorcsomagjába a Duna II Autonómia csatorna műsorát. Ha a nézők kérik, továbbra is közvetítheti azt, ráadásul díjmentesen – pontosította Gáspárik Attila azt az információt, miszerint a kábeltévés szolgáltatók az egy hónapos próbaidő lejárta után pénzdíjat kérnének a nézőktől az új csatornáért.

Benkő Levente

Benkő Levente

2006. április 27., 00:002006. április 27., 00:00

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) alelnöke azonban nem tartja kizártnak, hogy a szolgáltatók pótdíjat kérnek majd bármelyik csatorna műsorának a sugárzásáért, ezt azonban kizárólag törvényes keretek között, a versenytanács jóváhagyásával tehetik.
A Krónika kérdésére a Duna Televízió sajtószóvivője, Szeles Pál leszögezte: az intézmény teljesen ingyenesen sugározza műsorait, a szolgáltatók tehát fizetség nélkül vehetik át azt. Gáspárik Attila viszont azt állítja, hogy a Duna Televízió még nem kereste meg az erdélyi szolgáltatókat a Duna II Autonómia csatorna közvetítése ügyében. Az utóbbiaknak emiatt is Budapestre kell utazniuk ahhoz, hogy aláírják a televízióval azt a megállapodást, amelyet kötelesek a CNA-nak bemutatni.
„Nem igaz, hogy nem tárgyalunk a szolgáltatókkal” – reagált Gáspárik állítására Cselényi László. A Duna Televízió elnöke lapunknak elmondta: folyamatosan keresik a kapcsolatot a magyarországi és a szomszédos országok szolgáltatóival, így május végétől további több tízezer otthonban nézhetik a Duna II Autonómia műsorát. Cselényi szerint a Felvidékről is számos igénylés érkezett, dacára annak, hogy Jan Slota szélsőségesen nacionalista politikus azzal fenyegetőzött: nemcsak a Duna Televíziót, hanem Budapestet is eltörlik a föld színéről. Lapunk úgy tudja: Balogh Júlia, az új csatorna főigazgatója a múlt hét közepén már tárgyalt az UPC kábelszolgáltatóval, s ezt a cég termékmenedzsere, Diana Segãrceanu is megerősítette. Közlése szerint az UPC valóban ingyen veszi át a Duna Televízió műsorát, ha pedig a tévénézők többsége kéri az újabb csatorna felvételét a kínálatba, az UPC ezt figyelembe veszi. A húsvét vasárnapján indult Duna II Autonómia műsorát egyelőre csak a kábelszolgáltatóktól független, önálló műholdvevővel rendelkező nézők láthatják.
A Duna II Autonómia indulása nemcsak a határon kívül, hanem Magyarországon sem zökkenőmentes. Cselényi László megerősítette a Krónika értesüléseit, miszerint a magyarországi kábelszolgáltatók szövetsége azért pereli az Országos Rádió és Televízió Társaságot (ORTT), mert beindult a Duna Televízió új csatornája. Az elnök szerint a magyarországi sajtótörvény megalkotásának időszakában nem számoltak azzal, hogy a kínálat tekintetében rövidesen valóságos robbanás lesz a televíziós piacon, ezért vitatják a szolgáltatók, hogy hány közszolgálati televízió műsorát kötelesek közvetíteni, illetve, hogy a Duna Televízió indíthat-e új csatornát. „A médiatörvény hiányosságaiból eredő félreértések tisztázásáról van szó, márpedig a Duna Televízió indíthat második vagy akárhányadik csatornát” – mondta Cselényi László, aki idejétmúltnak tekinti a törvény előírását, és az ebből eredő vitát is.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
Hirdetés
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
Hirdetés
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
2026. június 14., vasárnap

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét

Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét
Hirdetés
Hirdetés