
A filmet többek között Balánbányán forgatják
Fotó: Szigeti Vajk István
Erdélyi helyszíneken is forgatják a Valan című bányászvárosi pszichothrillert, amelynek gyártását a Magyar Nemzeti Filmalap 292 millió forinttal támogatja. A lélektani krimit februárban kezdik forgatni és az elsőfilmes Bagota Béla rendezi.
2017. november 28., 11:472017. november 28., 11:47
A Valan egy erdélyi bányavárosban játszódó lélektani krimi, amelyben a harmincas éveiben járó főszereplő a múlt démonaival küzdve huszonkét évvel ezelőtt nyomtalanul eltűnt húga ügyében nyomoz.
Bagota Béla a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) rendező szakán végzett, majd első asszisztensként dolgozott többek között az Isteni műszak, a Swing, a Kút és legutóbb az új Reisz Gábor-filmben, a Rossz versekben. Első nagyjátékfilmjét – amelynek forgatókönyvét is ő jegyzi – 2018 februárjában kezdi forgatni, közölte a filmalap az MTI-vel. A férfi főszerepet a nemrég Kaszás Attila-díjjal kitüntetett Krisztik Csaba játssza, a női főszereplő kiválasztása még folyamatban van.
Bagota Béla Tiszta kézzel című munkájával diplomázott Grunwalsky Ferenc és Kende János osztályában. A diplomafilm Podmaniczky Szilárd C-dúr című novellája nyomán készült, a főbb szerepekben Keresztes Tamás, Rezes Judit és Törőcsik Franciska látható.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
szóljon hozzá!