2007. június 14., 00:002007. június 14., 00:00
Serfőző Levente, az egyesület elnöke a Krónikának elmondta, a rendezvénysorozattal a magyar kultúrát kívánják népszerűsíteni. Mindegyik nap jelentős, Nagyszebenhez kötődő személyiségeknek állít emléket: augusztus 19-én Borsos Miklós-napot tartanak, a neves festőművész 1906-ban itt született; lesz továbbá Nyírő József-nap – az író a város római katolikus hittantanára volt, Barabás Miklós-nap, amelyen a Nagyszebenben gyakran vendégeskedő festőművészre emlékeznek a szervezők, továbbá a nagyszebeni díszlettervező és textilművész Bodor Máriáról elnevezett nap, valamint Kós Károly-nap – az építész gyerekkorában több évet töltött a városban. Petőfi Sándor a szabadságharc idején szállt meg Nagyszebenben – az ő neve is fémjelez egy napot a hétből, akárcsak Bartók Béláé, akinek egykori nagysikerű hangversenyére emlékeznek így a szervezők.
Az első két nap ünnepi istentisztelettel, illetve szentmisével kezdődik augusztus 19-én Borsos Miklós, 20-án Szent István emlékére. A továbbiakban reggelente a Thália Terem ad helyet az Ars poetica irodalmi kávézónak, a Petőfi-park pedig lovasbemutatónak és népművészeti, kézműves-kirakodóvásárnak. Az állandó programok mellett számos koncert, előadás várja az érdeklődőket: Sebestyén Márta Nyitva látám mennyeknek kapuját... című műsora, A Kolozsvári Állami Magyar Opera Bartók-előadása, A kékszakállú herceg vára, Eperjes Károly rendhagyó zenés-irodalmi műsora, valamint Visky András A szökés című drámája, a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat előadásában. A meghívottak között szerepel a Ghymes együttes, a Kaláka, a Magyar Állami Népi Együttes, Rúzsa Magdi, a Neoton Família, a Nox és az Edda.
74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.
A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&
„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.
Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.
A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.
Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.
Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.
A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.
Új energiákat szabadítanak fel benne az írói válságok, nem szereti előre megtervezni a szövegeket, az is ihletforrás számára, ha az édesanyja jól felidegesíti.