Hirdetés

Emberközelbe hoznák Kolozsvár történelmét

Városnéző séta a Szamos mentén •  Fotó: Korzo Egyesület

Városnéző séta a Szamos mentén

Fotó: Korzo Egyesület

Könnyen megismerhetővé, megszerethetővé akarja tenni a kincses város történelmét a fiatal művészettörténészek által működtetett Korzo Egyesület. Újvári Dorottya, a szervezet tagja a Krónikának elmondta, szombattól kezdődően egészen szeptember végéig minden hétvégén szerveznek tematikus, a város épített örökségét és történelmét népszerűsítő, a figyelmet a műemlékek védelmére felhívó sétákat.

Kiss Judit

2017. május 05., 10:072017. május 05., 10:07

Emberközelbe akarja hozni, könnyen megismerhetővé és megszerethetővé szeretné tenni a kincses város történelmét a Korzo Egyesület, amely május elejétől egészen szeptember végéig tematikus városnéző sétákkal várja hetente az érdeklődőket – mondta el a Krónikának Újvári Dorottya művészettörténész, az egyesület tagja.

Mátyás királytól a szocialista örökségig

A 2014-ben alapított egyesület és a város történelmének, a műemlékek védelmének népszerűsítését célzó projekt egyik ötletgazdája úgy fogalmazott, eddig szétszórtan, különböző eseményekhez kapcsolódóan tartottak tematikus sétákat, mostantól azonban rendszeresen, minden szombat délután bemutatják az érdeklődőknek a kincses város történelmének egy-egy szeletét.

Hirdetés

A másfél-két órás tematikus séták keretében az érdeklődők megtudhatják többek közt, hogy hol működtek az első mozik, milyen szórakozási lehetőségekkel kecsegtetett a kincses város a 19. században, vagy milyen módon emlékeztek meg Mátyás királyról az eltelt évszázadokban. A régiek mellett új séták is indulnak majd, amelyek többek közt a reformáció korszakának „lenyomatát” mutatják majd be, valamint a Mărăşti és Györgyfalvi negyed szocmodern épített örökségét.

Idézet
A reformáció 500 éves jubileuma apropóján azt szeretnénk bemutatni az érdeklődőknek, hogy Kolozsvár mennyire fontos helyszíne volt a hitújítás korszakának.

A nyáron sorra kerülő tematikus séta keretében a korszak ma is látható emlékeit mutatjuk be, valamint azt is, hogy miként hatott a város életére, hogy új vallások jelentek meg a katolikus mellett. Megismertetjük a hitújításnak a templomokban látható nyomait, azt, hogy miként alakult át a berendezés, hogy a Farkas utcai templom miként lett katolikusból reformátussá, de kitérünk a korabeli felekezeti iskolák megjelenésére is. Azt is ismertetjük, hogy miként hatottak egyes történelmi korszakok a város lakosságára, szeretnénk felfedeztetni az érdeklődőkkel az egyes épületek, terek mögött rejlő történeteket. Az egyesület projektjeinek ugyanakkor természetesen az is a célja, hogy

Idézet
a műemlékek emberközelbe hozásával, megismertetésével, megszerettetésével elérjük: ne rongálják az emberek az épületeket, rá szeretnénk irányítani a figyelmet a műemlékvédelem fontosságára” – fogalmazott a Újvári Dorottya.

A gyalui várkastély korszakai

A Korzo Egyesület, amelyet öt fiatal művészettörténész működtet, a tematikus sétákkal elsősorban a kincses városi lakosokat célozza, de a Kolozsvárra látogató turistáknak is tartanak általános városismertetőt. A séták elsősorban felnőtteknek szólnak, de megkeresésre diákcsoportokat is beavatnak a város történelmébe, a gyerekek számára munkafüzetet jelentettek meg, A 700 éves város címmel.

Ezen a héten, szombaton 5 órától a Kiváltság teszi a várost? – Igaz-hamis történetek a középkori Kolozsvárról című tematikus sétán lehet részt venni,

amely a középkori, koraújkori városi életet eleveníti fel a közönség bevonásával, a találkozót a Karolina téren, a ferences templom előtt tartják. A jegy 12 lejbe, diákoknak, nyugdíjasoknak 8 lejbe kerül. A 700 éves város című munkafüzet is ugyanezt a korszakot mutatja be játékosan a kisebbek számára.

Újvári Dorottya kiemelte, a Kolozsvártól 17 kilométerre fekvő Gyalu várkastélyát, a 15. századi épületegyüttest is részletesen bemutatják az érdeklődőknek május 27–28-án a Várkert Fesztivál keretében. „Építészettörténeti szempontból különleges és bonyolult a gyalui kastély, többek közt azt szeretnénk megismertetni a közönséggel, hogy az egyes korszakokban mit tettek hozzá az épületegyütteshez, hogyan változtattak rajta” – fogalmazott a szakember.

A kastély első írásos említése 1428-ból való, kezdetben a nagyváradi, majd a gyulafehérvári római katolikus püspökség tulajdonát képezte, az évszázadok során több ízben gazdát cserélt. A kastélytól nyugat és északnyugat felé az 1970-es évektől végzett ásatások során római falak kerültek felszínre. A tematikus sétákról, programokról bővebb információ a Korzo Egyesület honlapján található.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
Hirdetés
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
Hirdetés
Hirdetés