Hirdetés

Első fokon jogsértőnek találták a Class FM győzelmét

Jogsértő volt az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) tavaly őszi frekvenciapályázata, melynek eredményeként a magyarországi Sláger és a Danubius Rádió helyett a Neo FM és a Class FM kapott országos kereskedelmi rádiós műsorszolgáltatási jogosultságot – mondta ki a Fővárosi Bíróság (FB) tegnap kihirdetett első fokú, nem jogerős ítéletében.

Hírösszefoglaló

2010. január 06., 09:202010. január 06., 09:20

A Danubius Rádió által az ORTT ellen, illetve a Danubius korábbi frekvenciasávját elfoglaló Class FM-et működtető Advenio Zrt. ellen indított polgári perben a felperes a médiatörvény megsértésére hivatkozva a pályázat jogellenességének, illetve a megkötött szerződés semmisségének a megállapítását, és az eredeti állapot helyreállítását kérte a bíróságtól, melynek következtében a Class FM-nek azonnal el kellene hallgatnia.

Az FB szóbeli indoklásában annyiban helyt adott a felperes érvelésének, hogy a pályázat alaki érvénytelensége – a pályázó tulajdonosi szerkezete – miatt jogsértő volt, hogy az ORTT nem zárta ki az Advenio pályázatát, hanem elbírálta és nyertesnek hirdette ki, a szerződés érvénytelenségének, illetve semmisségének megállapítását, illetve az eredeti állapot visszaállítását elutasította. Ugyanakkor a bíróság megjegyezte azt is, hogy az ORTT mint közigazgatási szerv ebben az eljárásban nem kötelezhető az országos kereskedelmi rádiós műsorszolgáltatási szerződés felmondására.

Amint arról korábban beszámoltunk, a tavaly őszi frekvenciapályázaton a Sláger és Danubius Rádió helyett az Advenio Zrt. és a Neo FM-et működtető FM1-konzorcium nyerte el a két országos lefedettségű frekvenciát. A Class FM-et működtető Advenio jobboldalinak tekinthető, míg az FM1-konzorcium baloldali kapcsolatokkal rendelkezik, így többen azzal vádolták az ORTT-t, hogy a politikai érdekeknek megfelelően osztotta el a két fontos frekvenciát. A történtek után néhány nappal Majtényi László, aki a pályázat eredményhirdetése előtt formai okokra hivatkozva kérte a két későbbi nyertes kizárását, lemondott ORTT-elnöki tisztségéről.

A Danubius kereseti kérelmei között az is szerepelt, hogy az Advenio szerződését érvénytelenné, illetve semmissé nyilvánítsák, amelynek következtében a Class FM-nek azonnali hatállyal el kellett volna némulnia. A bíróság csupán annyit állapított meg, hogy az Advenio pályázata a gazdasági felépítés tekintetében jogsértő volt.

Az MDF elnöke, Dávid Ibolya szerint az ORTT „kutyaszorítóba került” jogsértő határozata miatt, az ORTT fideszes képviselője, Szalai Annamária azonban azt hangsúlyozta, hogy az egyébként jobboldali Advenio elleni per sikertelen volt, hiszen a szerződést nem nyilvánították érvénytelennek, csupán jogsértést állapítottak meg, a Danubiusnak pedig mintegy 5 millió forint kártérítést kell fizetnie az alperes ORTT-nek és az Advenio Zrt.-nek. Végleges eredmény a perben még nincs, a jogerős ítélet várat magára.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Hirdetés
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
Hirdetés
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
Hirdetés
Hirdetés