Előadás két nyelven Szatmárnémetiben

Közös művészeti projekttel várja a nézőket a Szatmárnémeti Északi Színház román és magyar társulata: Sorin Militaru rendezésében párhuzamosan játsszák I.L. Caragiale Az elveszett levél című klasszikusát.

Babos Krisztina

2015. február 26., 20:552015. február 26., 20:55

A Harag György Társulat bemutatója pénteken lesz, a román társulaté vasárnap, a teátrum vezetősége pedig árkedvezményt ad azoknak, akik mindkét előadásra jegyet vesznek. Sorin Militaru a bemutatót megelőző sajtótájékoztatón kifejtette, igen bátor vállalkozásnak tartja a szatmárnémeti színház részéről, hogy belevágott ebbe a rendhagyó projektbe.

„Azon töprengtünk közösen a próbafolyamat során, hogy Caragiale volt-e egy jövőbe látó zseni, vagy az elmúlt 130 évben nem fejlődött semmit a romániai politika és közélet” – magyarázta a rendező, aki szerint megdöbbentő, hogy mennyire érvényes a darab a mai viszonyok között is.

Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat művészeti igazgatója szerint ez az első, „valódi együttműködésen alapuló”, közös projektje a két társulatnak, hozzátéve: nagy örömére szolgál, hogy elődje, Bessenyei István ötletét valóra válthatták. Rámutatott: a valódi multikulturalitást az jelenti, hogy két közösség egyenlő félként vesz részt egy megvalósításban, hozzátéve: Szatmáron most „valami ilyesmi valósult meg”. Mint kifejtette, a Caragiale-darabot nem egyszerű fordításban játsszák, hanem igyekeztek azt beágyazni az erdélyi magyar közösség jelenkori sajátos világába.

Bertóti Johanna dramaturg elmondta, a létező tíz fordítás közül Seprődi Kiss Attiláét választották, ezt adaptálták a produkcióhoz, melynek során a legnehezebb dolguk a nevek fordításával volt. Mindkét előadás díszletét és jelmezeit Szabó Anna, a Harag György Társulat fiatal művésze tervezte, a dramaturgiai munkákat Bessenyei Gedő István és Bertóti Johanna végezte el, a produkció koreográfusa Bordás Attila. A darabban a két társulat szinte öszszes művésze színpadra lép, és a sajtótájékoztatón elhangzottak szerint maga a szereposztás is tartogat meglepetést a nézők számára.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 12., péntek

Mester és tanítványok – a Műcsarnokból érkezik utazó tárlat az Erdélyi Művészeti Központba

Nagy Pál (1929 – 1979) erdélyi festő, grafikus, művészeti író és pedagógus munkássága előtt tiszteleg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ soron következő tárlata.

Mester és tanítványok – a Műcsarnokból érkezik utazó tárlat az Erdélyi Művészeti Központba
2025. szeptember 12., péntek

Holland múzeumban elkövetett festményrablás ihlette filmmel nevez Románia az Oscar-díjra

A Jaful secolului (Az évszázad rablása) című alkotást nevezte Románia a 2026-os Oscar-díjra. A film – amely számos rangos fesztiváldíjat nyert már – egy valódi műkincslopás drámáján keresztül vizsgálja a Kelet és Nyugat közötti bonyolult viszonyokat.

Holland múzeumban elkövetett festményrablás ihlette filmmel nevez Románia az Oscar-díjra
2025. szeptember 12., péntek

Miért fontos az erdélyi magyar színházaknak, hogy bemutatkozzanak a román fővárosban?

Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.

Miért fontos az erdélyi magyar színházaknak, hogy bemutatkozzanak a román fővárosban?
2025. szeptember 11., csütörtök

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra

Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra
2025. szeptember 11., csütörtök

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera

Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera
2025. szeptember 11., csütörtök

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész
2025. szeptember 10., szerda

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége

Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége
2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál