
2010. január 04., 09:422010. január 04., 09:42
A francia rendőrség kezdetben egy múzeumi éjjeliőrt gyanúsított azzal, hogy köze volt a festmény ellopásához, az éjjeliőrt csütörtökön őrizetbe vették, de péntek délután vádemelés nélkül szabadon engedték.
A kóristák (Les Choristes) című, 32-szer 27 cm-es pasztellképet (képünkön) a párizsi Musée d’Orsay adta kölcsön a Cantini múzeumnak egy Degas műveiből összeállított kiállításra, amely január 3. után tovább utazott volna Olaszországba és Kanadába.
Az impresszionista festő 1877-es monotípiájáról az eltűnése után azt közölték, hogy 30 millió eurót ér, de péntekre kiderült, hogy félreértésről volt szó, az első pillanatban összekeverték egy másik művel, az eltűnt képet mintegy 800 ezer euróra becsüli a franciaországi múzeumok felügyelő szervezete.
A képet egyelőre nem találják. Az első kihallgatások alapján úgy gondolták, hogy a lopás csütörtök hajnali 5 és 7 óra között, az előállított alkalmazott munkaidejében történt.
A marseille-i múzeumot csütörtök délben bezárták a nyomozásra hivatkozva, de szombaton és vasárnap már látogatható volt a kiállítás.
Az eltűnt Degas-kép egyike volt annak a válogatásnak, amelyet Németországból, Svájcból, Olaszországból, Kanadából, az Egyesült Államokból, továbbá a párizsi Louvre-ból és a Musée d’Orsayból érkezett festményekből állítottak össze.
A kiállítás október 6-án nyílt, most vasárnap zárul, és eddig mintegy 70 ezer nézőt vonzott. Február elejére az olaszországi Roveretóba, júniusra pedig a kanadai Torontóba várják Degas képeit.
A Miniallűrök (2021) és a Lélekporc (2023) után TEjben, jajban, világvégÉN címmel jelent meg az UNITER- és Jászai Mari-díjas színművész legújabb verseskötete, aminek az „ősbemutatóját” Aradon tartották.
Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.
Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.