
Fotó: MTI
2008. november 17., 16:062008. november 17., 16:06
Gyurkovics Tibor 1931-ben született Budapesten. Piarista gimnáziumban érettségizett, polgári származása miatt nem vették fel sem az orvosi, sem a jogi egyetemre, sem a színművészeti főiskolára. Végül a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolára jutott be, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán pszichológia szakon szerzett oklevelet. 1956-ban egy forradalmi bizottság elnöke volt, majd hosszú időn keresztül az Országos Ideg- és Elmegyógyintézetben dolgozott pszichológusként. Az ottani élmények komoly hatással voltak pályájára, az átélt tapasztalatok számos versében és regényében visszaköszönnek. Később a Pest Megyei Bíróság igazságügyi szakértője, a veszprémi Petőfi Színház dramaturgja.
1991-1995 között a Magyar Írókamara társelnöke, 1992-től a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke, 1995-től a Magyar Írók Egyesületének elnöke, majd tiszteletbeli elnöke lett.
Verseket tizenöt éves kora óta írt, mesterei és példaképei Weöres Sándor és Pilinszky János. Első verseskönyve 1961-ben jelent meg, amit még negyvennyolc kötet követett, és több regényt, elbeszélést, lírai esszét, színművet, publicisztikát, gyermekverseket írt. Sokan a Duna Televízióból, Mészöly Dezső Lyukasóra című műsorából ismerik, amelynek 1991-től volt folyamatos szereplője.
Gyurkovics Tibor számos rangos irodalmi díj kitüntetettje volt: 1982-ben József Attila-díjat kapott, 1994-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, 1997-ben elnyerte a Magyar Örökség Díjat, 2001-ben a Magyar Művészetért Díjat. n Hírösszefoglaló
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.