
2010. január 18., 09:332010. január 18., 09:33
Temetéséről később intézkednek. Fekete Gyula 1922-ben született Mezőkeresztesen, 1942-től a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem közgazdasági karának hallgatója volt. 1956-ban a Magyar Írószövetség prózai szakosztályának titkára lett; decemberben letartóztatták, 1957-ben szabadult. 1965-ben a Budapest című folyóirat szerkesztője lett.
1966-ban kezdte Egy korty tenger című rádiós sorozatát. A nyolcvanas években volt a Magyar Írószövetség alelnöke, 1988-ban a Hitel szerkesztőségének munkatársa lett. 2004 óta a Százak Tanácsa közhasznú egyesület alapító elnöke. Háromszor kapott József Attila-díjat, 1991-ben 1956-os emlékéremmel, 1992-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével, 2009-ben Prima-díjjal tüntették ki.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.