Hirdetés

Elhunyt az „új regény” megalapozója

Szívroham végzett Alain Robbe-Grillet francia íróval, rendezővel Elhunyt tegnap a francia nouveau roman („új regény”) elméletének egyik kidolgozója, a stílus „pápájának” tartott Alain Robbe-Grillet író, forgatókönyvíró, filmrendező. Az írót 85 éves korában szívroham következtében érte a halál a normandiai Caen kórházában – tudatta a Francia Akadémia. Alain Robbe-Grillet 1922. augusztus 18-án Brestben, Franciaország nyugati csücskén született. Mezőgazdasági főiskolát végzett,

Gazda Árpád

2008. február 19., 00:002008. február 19., 00:00

és pályafutását agrármérnökként több akkori francia gyarmaton kezdte (előbb a francia statisztikai hivatal alkalmazta, majd több évet töltött Afrikában és az Antillákon a déligyümölcsök kutatóintézetének munkatársaként). 1955-ben vállalt először „irodalmi foglalkozást”: akkor lett a Les Éditions de Minuit kiadó irodalmi vezetője (az intézmény korábban a társadalmi, utóbb elsősorban a művészeti progresszió mellett kötelezte el magát).
Első nagy regénye, az 1953-ban megjelent A radírok – amely forradalmasította a regény műfaját – azonnal elhozta számára a világhírnevet. Esszéivel az „új regény” elméletének egyik kidolgozója volt; az írás hagyományos elbeszélésmódját vitatta, és azáltal okozott botrányt, hogy aprólékosan leírta a tárgyakat és szándékosan kifelejtette könyvéből az élőlényeket. Tárgyiasult világából nem az ember hiányzik, csak a metafizika, tárgy és ember új kapcsolatát az objektív és szubjektív realizmus eszközeivel ragadja meg.
Ezt a fajta látásmódot ültette át a filmművészetbe is, amikor 1960-ban Alain Resnais francia filmrendező, a Nouvelle vague (Új hullám) egyik mestere felkérte Tavaly Marienbadban című filmje forgatókönyvének megírására. A film 1961-ben elnyerte a Velencei Filmfesztivál fődíját, az Aranyoroszlánt. Később Robbe-Grillet maga is rendezett filmeket. Az ötvenes és hatvanas években a párizsi Les Éditions de Minuit kiadó egyik legfőbb szerzője volt, 1972 és 1997 között az Egyesült Államok több egyetemén tanított.
Alain Robbe-Grillet-t 2004-ben beválasztották a Francia Akadémia „halhatatlanjai” közé. Ez azonban papíron maradt, mert nem volt hajlandó megjelenni az akadémia kupolájában rendezett ünnepélyes eseményen a hagyományos zöld öltözékben, karddal a kezében, s beszédét sem volt hajlandó előzetesen elolvastatni a testülettel, hanem rögtönözni akart.
Legutolsó műve tavaly jelent meg, Szentimentális regény címmel.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
Hirdetés
Hirdetés