
Fotó: Erdélyi Múzeum-Egyesület
Elhunyt Vincze Zoltán kolozsvári régész, történelemtanár, tudománytörténész, az Erdélyi Múzeum-Egyesület alapító tagja – olvasható az intézmény honlapján.
2018. április 04., 17:202018. április 04., 17:20
Mint a közelményből kiderül, a 78 évesen elhunyt történész az EME újraindulásának hőskorában szívesen segédkezett közmunkával a jövendő könyvtár, a Jordáky-ház rendbetételénél, és a későbbiekben aktívan vett részt a Bölcsészet-, Nyelv- és Történelemtudományi szakosztály munkájában.
Régészettörténeti tanulmányait és könyveit az EME jelentette meg, legutóbbi átfogó monográfiáját, a kolozsvári régészeti iskola kezdeteit alapos levéltári kutatásokkal feltáró kötetét pedig Entz Géza-díjjal ismerte el a Gróf Mikó Imre Alapítvány és az Erdélyi Múzeum-Egyesület. "Sorsának nehézségein felülemelkedő kitartása, szorgalmas kutatómunkája, elismerést nem váró szerénysége példa marad mindnyájunk számára” – olvasható az EME közleményében.
Aprószentek napja van vasárnap: azokra a gyermekekre emlékezik december 28-án a római katolikus egyház, akiket Jézus születése után öletett meg Heródes.
74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.
A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&
„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.
Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.
A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.
Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.
Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.
A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.
szóljon hozzá!