
Fotó: szabó enikő
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Nagy Kopeczky Kálmán, a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház művészeti vezetője, rendezője, bábszínésze.
2015. december 06., 19:222015. december 06., 19:22
A 43 éves színész-rendezőt válságos állapotban, agyvérzéssel szállították a szentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházba, az orvosok azonban már nem tudták az életét megmenteni: csütörtökön 16 óra után elhunyt – tájékoztatott a megyei kórház szóvivője.
Nagy Kopeczky Kálmánt december 7-én 10 órától búcsúztatják a Tamási Áron Színház előcsarnokában. Ezt követően, 13 órakor a Tamási Áron Színház és a Cimborák Bábszínház búcsúzik munkatársától. A temetési szertartásra 15 órai kezdettel kerül sor, majd a gyászmenet a színháztól a katolikus temetőbe vonul.
Nagy Kopeczky Kálmán 1972-ben született Sepsiszentgyörgyön, tanulmányait 1994-ben végezte Veszprémben, bábrendező szakon. Ezt követően a Baróti Művelődési Ház Ákombákom bábcsoportjának lett a vezetője. 1998-ban tért vissza Sepsiszentgyörgyre a Tamási Áron Színház bábtagozatának művészeti vezetőjeként és rendezőjeként.
„Az elmúlt két évtizedben Nagy Kopeczky Kálmánnak a Cimborák Bábszínháznál és a Tamási Áron Színháznál folytatott tevékenységének értéke felbecsülhetetlen. Erdélyben bábrendezőnek és bábszínésznek lenni nem könnyű feladat, és bizonyára még a jelenlegi helyzetnél is mostohább körülmények zúdultak az úttörő bábosokra. Kálmán azonban soha nem hátrált meg a kihívásoktól – kíváncsisága, határtalan szeretete, mesélni vágyása, játszani akarása megfékezhetetlenné és egyre határozottabbá tette” olvasható a Tamási Áron Színház társulatának megemlékezésében.
Mint írják, az elmúlt két évtizedben Nagy Kopeczky Kálmán folyamatosan arra törekedett, hogy a bábszínházi előadások minél színvonalasabbak legyenek, és minél szélesebb közeghez jussanak el. „A világra való gyermeki rácsodálkozás jellemezte minden tettét, több mint negyven bábelőadást rendezett, és gyakran játszott is ezekben. A gyerekekkel, a közönséggel való kapcsolat volt számára mindig is a leglényegesebb. Szenvedélyesen hitt a közösség erejében, az odafigyelésben, a munkában, a bábszínházban” – fogalmaznak.
Nagy Kopeczky a Tamási Áron Színház előadásaiban is több alkalommal játszott, feltűnt többek között a Csoda, A velencei kalmár, a Rómeó és Júlia és a Cyrano de Bergerac című produkciókban.
A kincses városban lép fel a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház, a Pupek című produkció november 3-án 19 órától látható-hallható a Kolozsvári Magyar Operában.
A Csíky András Alapítvány kuratóriuma 2026-ban megosztva ítéli oda a Csíky András-díjat Moldován Blanka színművésznek, valamint Kocsis Anna színművésznek.
Huszonegyedik alkalommal rendezik meg november 6. és 15. között az Ars Hungarica fesztivált Nagyszebenben és a Szeben megyei Vízaknán. A dél-erdélyi magyar közösség legnagyobb kulturális seregszemléjén minden program ingyenes.
A díszünnepségen jelen lesznek többek között a román királyi család tagjai, valamint a román és magyar kormány képviselői.
Immár 11. alkalommal szervezik meg a zsidó kulturális napokat Kolozsváron, a november 2. és 5. közt tartandó rendezvénysorozatra a szervezők a zsidó kultúra barátait várják Erdély kincses városába.
Életének 71. évében, október 26-án elhunyt Gyöngyössy János székelyföldi történeti grafikus, illusztrátor.
Ady szerelmei – több nő egy részben címmel érkezik budapesti vendégelőadás az Aradi Kamaraszínházba.
Anger Ferenc rendezésében mutatja be Giuseppe Verdi Don Carlos című operáját a Kolozsvári Magyar Opera társulata csütörtökön este fél héttől.
Megtéríti az útiköltséget a Kolozsvári Magyar Opera azoknak a nézőknek, akik más településekről, szervezett csoportban érkeznek az előadásaira.
Nem a groteszk, egyperces írások szerzője, Örkény István „lép színpadra”, hanem az író, aki 1956 forradalmi napjaiban percről percre jegyzetel. A 70. évfordulón Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze adja elő a Noteszlapok, 1956 című írásból készült előadást.
szóljon hozzá!