
Demény Attila zeneszerző szimfonikus hangversenyeket és operaelőadásokat vezényelt, több mint húsz operát rendezett
Fotó: Forrás: Budapest Music Center
Elhunyt 66 éves korában Demény Attila Erkel Ferenc-díjas kolozsvári operarendező, zeneszerző, zongoraművész, a Kolozsvári Magyar Opera rendezője – közölte kedden a kincses városi intézmény.
2021. május 11., 14:232021. május 11., 14:23
2021. május 11., 14:232021. május 11., 14:23
Demény Attila a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneművészeti Főiskolán 1979-ben végzett zongora és zeneszerzés szakon, majd 1987-ben a bukaresti Színház- és Filmművészeti Főiskolán operarendezői képesítést szerzett. A kolozsvári Állami Magyar Opera rendezője, majd főrendezője volt.
Szimfonikus hangversenyeket és operaelőadásokat vezényelt, több mint húsz operát rendezett. Demény Attilát tavaly márciusban Erkel Ferenc-díjjal tüntette ki Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a nemzeti ünnep alkalmából. A zeneszerző akkor a Krónikának azt mondta, nagy megtiszteltetésnek tekinti az elismerést, és azért is boldog, hogy kolozsvári zeneszerzőnek adták a rangos díjat.
„Természetesen nem a díjakért dolgozik az ember, de elégtétellel tölt el, ha honorálnak. Ha nem ülök mindennap a kottatartó előtt, fölöslegesnek érzem magam – és így van ez mindig, akkor is, ha koronavírus-járvány van éppen” – mondta a díjazott. Demény Attila zeneszerzői munkásságát kiváló szakmai felkészültség és a 20. századi zenei nyelveket sajátos hangvételben egyesítő egyéni stílus jellemezte. Ez a nem túlbonyolított, expresszionista beszédmód képes arra, hogy általa a századforduló fontos közép-kelet-európai történetei fogalmazódjanak meg.
Ő mutatta be először Erdélyben Kodály Zoltán Psalmus Hungaricusát (1992), és Bartók Béla Cantata Profanáját (1995). Zongoristaként több mint 300 egyéni szóló-, kamara-, és zenekari estje volt.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.
szóljon hozzá!