
Fotó: MTI
Elhunyt Kobzos Kiss Tamás. A Kossuth- és Liszt-díjas zenész, előadóművész, zenepedagógus hosszú betegség után, élete 66. évében vasárnap halt meg – közölte a család hétfőn az MTI-vel.
2015. november 09., 18:502015. november 09., 18:50
Elsősorban a magyar régizene, az európai középkori énekes zene, a török énekmondók zenéje, a magyar népzene és a kortárs zene területén tevékenykedett. Európai viszonylatban is az egyik legkiemelkedőbb előadója volt a középkori provence-i trubadúr-énekeknek, újjáélesztette a 16. századi magyar énekkincset.
Kobzos Kiss Tamás 1950. május 30-án született Debrecenben. „Debreceni egyetemi éveim alatt tanultam meg gitározni, majd 1973-ban a Délibáb együttesbe kerültem, ahol már népzenét csináltunk. Itt brácsáztam is, aztán a kobozt Joób Árpád, a Délibáb vezetője hozta az erdélyi Szászrégenből, és két nap múlva már játszanom kellett rajta” – mondta a művész tavaly márciusban, Kossuth-díja alkalmából az MTI-nek.
Népzenei pályafutása a hetvenes évek elején együtt indult a táncház-mozgalommal, Debrecenben 1973-tól játszott a Hajdú Táncegyüttessel. Székre brácsát tanulni ment el Ádám István „Icsán” családjához, 1973-1974-ben pedig zenét gyűjtött a Mezőségen, Gyimesben és a Baranyába telepített moldvai csángóknál.
Gitárosként a régizene is foglalkoztatta, virágénekeket énekelt, hatással volt rá az amerikai folkmozgalom. A Kecskés együttesbe kerülve kezdte a lant érdekelni, később jött a reneszánsz zene, Tinódi, Balassi, a török zene és az ottani pengetős hangszer, a saz. Egy rövid ideig – 1974-ben – a Kaláka együttesnek is tagja volt, kutatásai eredményeként Csokonai-dalokat jelentetett meg, és 20. századi magyar verseket is megzenésített. Egészen 1979-ig restaurátorként dolgozott több intézményben, köztük a Néprajzi Múzeumban.
A Kobzos előnevet 1977-ben vette fel, 1981-ben jelent meg az első lemez, amin játszott, a Kecskés együttes Zene a reneszánsz kori Erdélyben című anyaga. Énekmondóként járta az országot, gyakran fellépett az Egyetemi Színpadon, közreműködött Szentpál Mónika és Erdélyi György előadóestjein, évekig szerepelt a Radnóti Színpad Toldi-előadásában. 1981-ben megismerkedett René Clemencic bécsi régizenésszel, akinek formációjával, a Clemencic Consorttal hosszú időn keresztül játszott. Michel Montanaro provence-i fúvóssal 1982-től játszott duóban, több mint tíz éven át. Énekes szólista volt Szabados György zeneszerző több művében.
Fellépett a Jánosi együttessel, a Musica Historiával, Ferencz Évával is. „Több mint harminc lemezen vagyok hallható különböző hangszereken, illetve énekesként. Talán az első török lemezemre, a Szívetekben őrizzetek című albumra vagyok a legbüszkébb, ezt Ásik Veysel 20. századi énekmondóval és Erdal Salikogluval készítettük és 2002-ben jelent meg” – idézte fel Kobzos Kiss Tamás tavaly az MTI-nek.
Szólistaként, énekmondóként sok száz koncertet adott Magyarországon, a környező országok magyarlakta településein, Európa majdnem minden országában, valamint Japánban, Kínában és az Egyesült Államokban. 1986-tól tanított az Óbudai Népzenei Iskolában, amelynek 1991 óta az igazgatója is volt. 2007-től öt éven át a Zeneakadémián is tanított kobozt. Több tanulmányt írt a népzenetanítás témakörében. 2013-ban a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjának, tavaly a Népművészeti Tagozat vezetőjének választották.
Munkásságát számos díjjal jutalmazták: A népművészet ifjú mestere cím (1975), Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (1998), Magyar Művészetért Díj (1998), a Magyar Régizenei Társaság Tinódi-díja (2005), Magyar Örökség-díj (2006), Prima díj (2006), Életfa-díj (2010), Liszt Ferenc-díj (2011), Kossuth-díj (2014).
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!