Hirdetés

Elhunyt a lengyel történelem fáradhatatlan krónikása

Kilencvenéves korában meghalt Andrzej Wajda – közölte hétfőre virradóra a világhírű lengyel filmrendező környezete és a lengyel sajtó.

MTI

2016. október 10., 10:112016. október 10., 10:11

2016. október 10., 12:202016. október 10., 12:20

Az Oscar-díjas művész vasárnap este hunyt el Varsóban, halálát tüdőelégtelenség okozta. Napok óta kórházban ápolták, mesterséges kómában tartották – idézte a család egyik barátját az AFP hírügynökség.

A lengyel történelem fáradhatatlan krónikásaként számon tartott rendező Suwalkiban született 1926. március 6-án. Katonatiszt apját a második világháborúban, 1940-ben végezték ki a szovjetek Katynban. A háború után festészetet tanult a krakkói képzőművészeti akadémián, 1952-ben a lódzi filmfőiskolán szerzett rendezői diplomát. Első műveiben a háború Lengyelországra gyakorolt hatását vizsgálta: az olasz neorealista hatásokat tükröző A mi nemzedékünk (1954) elsősorban hangvételében és formanyelvében hozott újat.

Az 1957-es Csatorna világszerte ismertté tette nevét és a cannes-i filmfesztiválon elnyerte a zsűri különdíját. Az 1944-es varsói felkelés idején játszódó filmben már megjelentek az életművén végigvonuló témák: a hamis mítoszok, a céltalan, értelmetlen hősiesség. A háborús trilógia harmadik része a Jerzy Andrzejewski regénye alapján készült Hamu és gyémánt (1958). A főszerepet játszó Zbigniew Cybulski a háború utáni lengyel nemzedék hőse lett, afféle kelet-európai James Dean mítosza szövődött alakja köré.

A rendező a szükségállapot 1981. decemberi bevezetése után hivatalosan nem emigrált, de Párizsba költözött. Az ott készült Danton, amely a francia forradalmi eseményeket állította párhuzamba a lengyelországi eseményekkel, elnyerte a brit filmakadémia díját a legjobb idegen nyelvű film kategóriában, és Wajda a legjobb rendezőnek járó francia César-díjat is átvehette. A rendszerváltás idején tért haza, a szenátus tagjává választották. 1999-ben elkészítette Adam Mickiewicz eposzának, a nemzeti lét értelmét vizsgáló Pan Tadeusznak a filmváltozatát. 2002-ben mutatták be Aleksander Fredro Bosszú című vígjátékából készült filmjét, amelynek érdekessége, hogy az egyik főszerepet a lengyel-francia Roman Polanski filmrendező alakította.

Túl a nyolcvanon, 2007-ben személyes drámát forgatott a katyni vérengzésről, amelynek apja is áldozatul esett. A Katyn (Az ígéret földje, a Wilkói kisasszonyok és a Vasember után) negyedik Oscar-jelölt filmje lett. Két évvel később részben Márai Sándor novellájából készítette az elmúlást ábrázoló Tatarakot. A lengyel filmintézet a rendező Powidoki (Emlékképek) című utolsó alkotását nevezte idén Oscar-díjra a legjobb idegen nyelvű filmek kategóriájában.

Andrzej Wajda művészetét világszerte számtalan díjjal ismerték el. Több alkotása is elnyerte a filmkritikusok nemzetközi szövetségének (Fipresci) díját, kitüntette az Európai Filmakadémia is. Életművéért a velencei mustrán Arany Oroszlán-díjat (1998), a berlini filmfesztiválon tiszteletbeli Arany Medvét (2006), a prágai Febiofesten Kristián-díjat vehetett át (2014). A lengyel rendezők közül elsőként ő kapott Oscar-életműdíjat (2000). A lengyel filmiskola alapítójának tekintett rendező azt vallotta: „A Jóisten két szemet adott a rendezőnek – egyet, hogy a kamerába nézzen, és egy másikat, hogy mindarra riasszon, ami körülöttünk zajlik.\"

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
Hirdetés
Hirdetés