2008. december 11., 10:112008. december 11., 10:11
„Hargita megyében egyetlen mozi sem működik, ezért próbálunk más lehetőséget keresni arra, hogy a filmjeinket eljuttassuk a nézőkhöz. Korábban jártunk falvakra is vetíteni – Gagyba, Etédre, Oroszhegyre – ezt folytatni akarjuk, de fontos, hogy a városban élő fiatalok közé is eljussanak az itt működő filmkészítőműhely alkotásai, hiszen a helyszínek és az élethelyzetek ismerősek; a filmekben a saját világunk elevenedik meg” – mondta Bálint Arthur rendező. Jakab Ervin, Szabó Károly, Bálint Arthur és Fecső Zoltán korábbi filmjei mellett a Vándormozi Bálint Ibolya új alkotását, az Apró örömöket is műsorra tűzte: a dokumentumfilmet ma 17 órától vetítik az Eötvös József Mezőgazdasági Iskolaközpontban.
„A hétvégén már láthatta az Apró örömöket a közönség, de az igazából amolyan házi bemutató volt, »örömvetítés«, ha az örömzene mintájára létezik ilyen” – mondta Bálint Ibolya. „A filmet Udvarhelyen, udvarhelyiekről forgattuk. Tíz élethelyzetet követtünk: a nézők megismerhetik az apróhirdetések nyomán az eltűnt gyerekét kereső anyát, aki csodatevő jósnőhöz fordul, az esküvői szószólót, aki galambot árul, de társkereső, régiségkereskedő és képzőművész is van a hirdetők között. A történet előrehaladtával a szereplők életére nyílik egy-egy ablak. A bűvész házaspárnak sikerül autót találnia a hirdetés nyomán, a képzőművész viszont úgy dönt, inkább zenével foglalkozik ezután, és kiad egy lemezt: ahogy az az élet írta forgatókönyvben áll” – mesélte új filmjéről Bálint Ibolya.
A Miniallűrök (2021) és a Lélekporc (2023) után TEjben, jajban, világvégÉN címmel jelent meg az UNITER- és Jászai Mari-díjas színművész legújabb verseskötete, aminek az „ősbemutatóját” Aradon tartották.
Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.
Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.