
Fotó: Henning János
2009. szeptember 22., 10:152009. szeptember 22., 10:15
A Benedek Elek-év – az Elek apó születésének 150., halálának 80. évfordulója – tiszteletére a bábszínház az író két meséjének színpadi változatát is műsorra tűzi az új évadban: A szegény ember királyságát, melyet az első Erdélyi Magyar Bábos Találkozón mutattak be, ezenkívül zajlanak Benedek Elek egyik közkedvelt meséjének, A sónak színpadi próbái, melyet a tervek szerint novemberben mutatnak be.
Benedek Elek munkássága előtt tisztelegve, a társulat több rendezvény meghívásának tesz eleget. Szeptember 25-én A szegény ember királysága című előadással nyitják meg a veszprémi Kabóca Bábszínház által szervezett Benedek Elek Mesefesztivált.
Elek apó szülőfalujában, Kisbaconban, többnapos rendezvénysorozat részeként szeptember 28-án a társulat a már említett előadást kétszer is eljátssza az érdeklődőknek.
A Cimborák társulata tavasszal szervezi meg a második Erdélyi Magyar Bábos Találkozót, emellett minden hónap utolsó hétvégéjén szabad előadásokat szerveznek, melyre kicsiket és nagyokat egyaránt várnak.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.