Az Éjszaka a múzeumbanegy munkájában és magánéletébenis kudarcot kudarcra halmozó fickóról szól,aki legalább tízéves fiának szeretnébebizonyítani, hogy apának azért jó.Ezért aztán éjjeliőri állástvállal a New York-i TermészettudományiMúzeumban, ám nem is sejti, hogy ez milyenmegpróbáltatásokat jelent majd számára.Egy varázserejű óegyiptomi aranytábla hatásáraugyanis a múzeum lakói minden éjjel életrekelnek, a főhősnek pedig minden energiáját latba kellvetnie, hogy megzabolázza a virgonc közgyűjteményt.
A baj az, hogy a történetet,amely akár valóban érdekes mese is lehetettvolna, ócska poénokkal és erőltetettnélerőltetettebb fordulatokkal tűzdelték tele, amelyektőlindokolatlanul hoszszúvá és unalmassányúlik.
A számítógépestrükkökkel sem alkottak semmi újat vagy látványosat,az animált afrikai vadak rohamát már láthattuka Jumanjiban, a száguldozó
T-Rex-csontváz pedig a JurassicPark után legfeljebb kényelmetlen fészkelődésrekészteti a nézőt. Főleg azt követően, hogy azévmilliók során megfeketedett csontkollekcióegy folyosói ivókútnál oltja a szomját,ám a víz mégsem folyik ki a bordák közül.
A neves színészi gárdasem sokat segít a filmen, Ben Stiller még a Keresd anőt!-ben is nívósabbat alakított, RobinWilliams és Owen Wilson pedig határozottanhozzászürkültek a produkció színvonalához.Ezért aztán ahelyett, hogy bárki is felülnea „családi film” műfajmegjelölésnek, ésarra adná a fejét, hogy elcipelje a gyermekét isa moziba, az erre szánt pénzt inkább egy igazimúzeumi belépőre költse. Nem kizártugyanis, hogy ott poénosabb dolgokat lát, mint ebben afilmben.
Éjszaka a múzeumban(Night at the Museum). Amerikai családi film, 2006, 108 perc.Rendezte: Shawn Levy. Szereplők: Ben Stiller, Carla Gugino, RobinWilliams, Owen Wilson, Dick Van Dyke. Írta: Ben Garant. Kép:Guillermo Navarro. Zene: Alan Silvestri. Értékelésaz 1–5-ös skálán: 2.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.