Hirdetés

Éjszakai élet a múzeumokban

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Idén is számtalan romániai közgyűjtemény csatlakozik a Múzeumok Éjszakája nevű kezdeményezéshez, amelyet franciaországi mintára 1999 óta szerveznek meg Európa-szerte.

Varga László

Antal Erika

2016. május 21., 12:312016. május 21., 12:31

A program lényege, hogy május 18-ához, a múzeumok nemzetközi napjához legközelebb eső szombaton az intézmények késő éjszakáig ingyen vagy jelképes összegért fogadják a látogatókat, ezzel népszerűsítve gyűjteményeiket.

A Múzeumok Éjszakáján Romániában évről évre több százezren látogatják meg országszerte a kiállítótereket. Az idei újítás egy telefonokra letölthető tárlatvezető applikáció, amely bukaresti közgyűjteményeken kívül többek között kolozsvári és jászvásári múzeumok kiállításait mutatja be az érdeklődőknek.

A Kolozsvári Szépművészeti Múzeum ezúttal is megszervezi az Egy éjszaka a palotában című programját, amelynek keretében szombaton 20 órától éjjeli 1 óráig fogadja a látogatókat. A programmal egyrészt az intézménynek otthont adó Bánffy-palotára kívánják felhívni a figyelmet, amely Kolozsvár és Erdély egyik legértékesebb barokk palotája, másrészt a modern művészeti alkotásokból, 20. századi és kortárs műtárgyakból szervezett időszakos kiállításaikat is a közönség elé tárják saját gyűjteményük mellett.

A szintén kolozsvári Erdélyi Néprajzi Múzeum szombaton már délután egy órától fogadja ingyenesen a látogatókat egészen éjjel egyig. A közönség az állandó kiállításokon kívül megtekintheti a CAOLIN 2016 elnevezésű kortárs kerámiafesztivált és ennek tárlatát, amelyet szombaton nyitnak meg. A harmadik alkalommal megszervezett fesztivál és kiállítás célja bemutatni a romániai kerámia legértékesebb alkotásait. A kiállításon ezúttal 19 hazai művész mutatja be munkáit, a művészi alkotásoktól az igényesen kivitelezett használati tárgyakig.

Marosvásárhelyen tizenegyedik alkalommal szervezi meg a Múzeumok Éjszakáját a Maros Megyei Múzeum huszonkét partnerintézményével együttműködve. Május 20. és 22. között 30 kiállítás tekinthető meg, valamint vetélkedők, foglalkozások, tematikus séták, játszóházak, workshopok, illetve bor- és flekkenkóstolók várják az érdeklődőket. A programsorozat május 20-án, péntek délután vette kezdetét. 

A Múzeumok Éjszakája 11. rendezvényének csúcspontja Marosvásárhelyen is a szombati nap, amikor délelőtt 10 és hajnali 2 óra között 77 rendezvény lesz látogatható a város különböző helyszínein. A program szerint a Kultúrpalotában nyitva tartó állandó és időszakos kiállítások mellett a városháza tornya, a vár, a természetrajzi, népművészeti, történelmi múzeumok, a Maros Művészegyüttes, a Bernády-ház, a Teleki Téka, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, a Bolyai téri unitárius templom, a Marosvásárhelyi állatkert, a B5 Stúdió, a K’arte kiállítóterem, a Színház tér, a régi városháza, a Petry Látványműhely és Múzeum, a Stúdió Színház, a Kortárs Művészetek Háza ad helyet az eseményeknek, a városismertető tematikus sétákon történészek vezetik végig az érdeklődőket magyar, illetve román nyelven ismertetve a látnivalókat. Koncertek, táncelőadások, képzőművészeti, népművészeti és fotóművészeti kiállítások, hagyományos és kortárs művészetek tárlata, kézműves és iparművészeti vásár, színházi előadások várják a nézőket.

A jelképes belépő felnőtteknek 6, diákoknak és nyugdíjasoknak 3 lej, amiért egy karkötőt kapnak, amely minden helyszínre biztosítja a belépést. A hat éven aluli gyerekek számára ingyenes a részvétel. A szervezők elmondták, tavaly húszezer látogatót számoltak össze, idén ennél is több résztvevőre számítanak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
2026. március 23., hétfő

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója

Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója
Hirdetés
Hirdetés