Hirdetés

Együttműködnek, nyitnak egymás felé a múzeumok

Közös kiállítások rendezése és európai uniós pályázati programok megvalósítása a célja annak az együttműködési megállapodásnak, amelyet a nyíregyházi, a szatmárnémeti, az ungvári és a kassai múzeumok vezetői írtak alá hétfőn a nyírségi nagyváros Jósa András Múzeumában.

Hírösszefoglaló

2017. május 29., 22:332017. május 29., 22:33

Az eseménnyel egybekötött sajtótájékoztatón Rémiás Tibor, az együttműködést kezdeményező nyíregyházi intézmény vezetője elmondta, a cél a szomszédos országok felé való muzeális nyitás, amellyel Szatmárnémetiből a partiumi és erdélyi, Ungváron keresztül a kárpátaljai, Kassa révén pedig a felvidéki múzeumok elérhetőek lesznek a szakemberek és a nagyközönség számára – írta az MTI.

A kapcsolat tudományos munkát, a közös kiállítások szervezését és a múzeumpedagógiai együttműködést is segítheti

Hirdetés

– mutatott rá a múzeumvezető. A tervek szerint a négyoldalú megállapodás keretében lehetőség lesz az ungvári várban a Kárpátalja története Károly Róberttől Trianonig című állandó kiállítás megvalósítására; az ezzel kapcsolatos kutatásokat és a tárlat megszervezését az ungvári és a nyíregyházi intézmény szakemberei együtt végzik majd el.

A kassai múzeummal az újfehértói aranyleletek kapcsán került szorosabb kapcsolatba a nyírségi közművelődési gyűjtemény: 2007-ben nyílt a Kelet-szlovákiai Múzeumban az Együtt fényesebbek című kiállítás, melyen az Újfehértón előkerült aranypénzeket mutatták be a nagyközönségnek.

Pollák Róbert, a kassai intézmény igazgatója a tájékoztatón megjegyezte, a nyíregyházi, a kassai és a százhalombattai múzeum az intézmények meglévő régészeti kiállításának megújítására, illetve új tárlat létrehozására nyújtott be európai uniós pályázatot. A tájékoztatón elhangzott, a Jósa András Múzeum a jövőben is folytatni szeretné az eddigi jó együttműködést a szatmárnémeti múzeummal, a két intézmény a jövőben – megismételve az eddigi sikeres munkát – közösen indul a közművelődési intézmények számára kiírt uniós pályázatokon.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
Hirdetés
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
Hirdetés
Hirdetés