
Az immár több mint három évtizedes Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál közönsége a marosvásárhelyi Kultúrpalotában
Fotó: Alter-Native filmfesztivál
A pandémia után erőteljesen megnövekedett az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nézőinek a száma, látszik, hogy a közönség szomjazik a kultúrára. A szerdán kezdődött, vasárnapig tartó idei szemle szinte minden vetítésén telt ház lesz – mondta el megkeresésünkre Fodor Márta, a marosvásárhelyi szemle koordinátora. Mivel a rövidfilm műfajának jellegzetessége, hogy általában csattanóra épül, feszes, a nézők nagyon szeretik – annyira, hogy idén kétszer vetítik a fesztiválra beválogatott 38 alkotást, amelyekkel 16 országból neveztek alkotók.
2023. november 03., 09:592023. november 03., 09:59
Egyre növekszik az érdeklődés a rövidfilm műfaja iránt, ezt példázza, hogy a korábbi évek nézőszámánál többen kíváncsiak a szerdán kezdődött, november 5-ig tartó, 31. Alter-Native filmfesztivál vetítéseire – jelentette ki a Krónika megkeresésére Fodor Márta, a marosvásárhelyi szemle koordinátora.
Mint a koordinátor kifejtette, az idei Alter-Native-ra összesen 888 alkotást neveztek be szerte a nagyvilágból, 56 országból. „A versenybe 38 rövidfilm került be 16 országból, nagyon változatos a paletta. Kilenc magyarországi, öt romániai alkotás van köztük, a többi pedig a szélrózsa minden irányából” – mondta el a koordinátor.
Fotó: Alter-Native filmfesztivál
Arra is kitért, az immár több mint három évtizedes fesztivál népszerűsége egyre növekszik, más városokból, főleg Kolozsvárról is érkeznek Marosvásárhelyre nézők. „Tavaly bevezettük a regionális filmek szekcióját, tehát külön kategória volt a versenyprogramban az erdélyi magyar alkotók filmjei számára létrehozott program. Idén ezt már hazai filmek programjának nevezzük, tehát román alkotók mozijai is bekerülnek. Külön elismerésünk a Schnedarek Ervin-díj, ami természetesen egy erdélyi filmesnek jut majd, ez az idei szemle újdonsága” – fejtette ki Fodor Márta.
Fotó: Alter-Native filmfesztivál
És hogy milyen volt az íve az elmúlt három évtizedben az Alter-Native fesztiválnak? Kiderült, ahogy a technika fejlődött, úgy fejlődött a szemle is, és a közönség viszonyulása is változott az idők folyamán. „Volt, hogy kevésbé érdeklődtek, máskor élénkebben. Nehéz volt átállnunk arra, hogy ne vetítővászonra, hanem LED-falra vetítsünk. A vetítővászon a Kultúrpalota méretéhez képest kicsi volt, nem olyan volt, mint egy mozivászon, és annak idején ezt nehezményezte a közönség, de ez már megoldódott, pár éve LED-falra vetítünk” – emelte ki a szemle koordinátora. Kifejtette,
Idén a fesztivál zsűrijében Magyarországról Bernáth Szilárd rendező, forgatókönyvíró, Buglya Zsófia filmesztéta, az Uránia Nemzeti Filmszínház programigazgatója, Romániából pedig Bodolai Balázs, a Kolozsvári Állami magyar Színház színművésze, Ana Gheorghe forgatókönyvíró, producer, valamint Iulia Voicu, a bukaresti I. L. Caragiale Színház- és Filmművészeti Egyetem adjunktusa, az aarc.ro szerkesztője foglal helyet.
Fodor Márta azt is elmondta, a közönség azért is kedveli a szemlét, mert nemcsak változatos témájú, jellegű rövidfilmeket tekinthet meg, hanem kísérőprogramok is vannak: színházi előadás, koncert is szerepel a programban, a Ványa meg ő című előadás bemutatóját is az Alter-Native keretében tartják.
Kísérőprogramok, koncert is szerepel a marosvásárhelyi rövidfilmes szemle kínálatában
Fotó: Alter-Native filmfesztivál
„A pandémia után nagyon megnövekedett a nézőszám, látszik, hogy a közönség szomjazik a kultúrára, szinte minden filmen telt ház lesz.
Felvetettük, hogy a filmfogyasztásnak a Netflix, vagy más streamingszolgáltatók dominanciája korában sokan néznek inkább otthon sorozatokat, nagyjátékfilmeket, mint rövidebb alkotásokat. Fodor Márta azt mondta, a rövidfilmek iránt talán amiatt nő töretlenül az érdeklődés, mert a műfaj jellemzője, hogy csattanóra épül, feszes, ugyanakkor sokkal nehezebb az alkotóknak egy rövidfilmben elmondani lényeges dolgokat, mint egy hosszú filmben. „Az Alter-Native-on pedig válogatott, jó rövidfilmeket láthat a közönség” – mutatott rá a szemle koordinátora.
A fesztivál részletes programja és egyéb információk a szemle honlapján, az https://alternativeiff.ro oldalon találhatóak.

Idén 888 rövidfilmet neveztek be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál versenyprogramjába, ebből választották ki a legjobb 38-at, amit levetítenek.

Egy román film, Andrei Epure Talán a sötétség eltakar című alkotása nyerte a marosvásárhelyi Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál fődíját – közölték vasárnap a szervezők.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!