Hirdetés

Egymillió látogatóra számít Pécs 2010-ben

Egymillió látogató érkezése várható Pécsre 2010-ben – jelentette ki a Pécs 2010 Menedzsmentközpont ügyvezető igazgatója annak kapcsán, hogy napokon belül hivatalosan is kezdetét veszi az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program a baranyai megyeszékelyen.

Hírösszefoglaló

2010. január 04., 09:202010. január 04., 09:20

Ruzsa Csaba elmondta: összesen 350 kulturális programmal készülnek 2010-ben Pécsett és a környező településeken, ezt mintegy 100 civil és további 80–100 regionális társprogram egészíti ki.

Pécs fontosnak tartja partnerei, köztük a többi, 2005-ben az Európa Kulturális Fővárosa címre pályázó városok, mint Budapest és Debrecen programjainak népszerűsítését is. Az ügyvezető újdonságként szólt a tehetségkutató Fringe fesztiválról, amelyet áprilisban tartanak Pécsett, és a májusi Europe Maniáról, amely egy hosszú hétvége lesz könynyűzenei és színházi programokkal.

Szintén újnak számít a PánBalkán Art Piknik, amelynek során 8–10 ország képzőművészei használt zongorákat „alakítanak át” képzőművészeti alkotásokká. Az így létrejött alkotások augusztus végén kikerülnek Pécs köztereire, az arra járók pedig zongoraleckéket vehetnek szakemberektől, egyszerre találkozva a művészet két ágával.

Az EKF nagyberuházásairól Ruzsa kiemelte: a Regionális Könyvtár és Tudásközpont építése is jó ütemben halad, véleménye szerint tartható a beruházás 2010. június 10-i határideje, vagy akár egy korábbi is, ha az időjárás engedi. Az új könyvtár alkalmas lesz a város három jelentős könyvtárának befogadására, a négyszintes épületben előadótermek és zenei könyvtár is helyet kap.

A Zsolnay Kulturális Negyed, a Múzeum utca és a Nagy Kiállítótér kialakításában a kivitelezők tartják a terv szerinti ütemet, és a Konferencia- és Koncertközpont esetében sem forog veszélyben a 2010 őszére tervezett átadás annak ellenére, hogy a kivitelező bő három hónap türelmi időt kért. „Egyáltalán nem számolunk azzal, hogy 2010 novemberében–decemberében ne lennének itt koncertek” – tette hozzá.

Az ügyvezető kijelentette, a város főtere, a Széchenyi tér burkolatának felújítása befejeződött, így a tér alkalmas ünnepi rendezvények szervezésére is. A garanciális időszakon belül a szökőkutat és egyéb részeket be fogják üzemelni, a többi köztéren pedig már befejeződött a munka.

Az elmúlt hetekben elindult az Irány Pécs! elnevezésű direktmarketing-kampány. Ennek lényeges eleme, hogy az érdeklődők regisztrálni tudnak az EKF-pultoknál országszerte, így személyre szabott hírleveleket kapnak rendszeres időközönként a pécsi programokról.

Ruzsa Csaba leszögezte: a 2009 nyarán és őszén folytatott erőteljes nemzetközi kampány hatása már az év végi és év eleji, a megnyitóünnepség idejére szóló szállodafoglalásokon is látszik. Az eredeti célkitűzés mintegy 20 százalékos növekedés volt a turisták létszámát, a vendéglátóhelyeken megforduló látogatókat tekintve a 2007–08-as adatokhoz képest.

Ezt most elérhető célnak látja az ügyvezető, aki szerint a látogatók többsége belföldről, jelentős részük pedig a szomszédos országokból érkezik, de várnak vendégeket Európa távolabbi részéből és az Egyesült Államokból is. „Összesen egymillió látogatót várunk Pécsre 2010-ben” – mondta.

Kiemelte: gyakorlatilag minden területen – legyen szó programokról, marketingről vagy beruházásokról, sikerült a várt szintet teljesíteni 2009 végére; az érintett szervezetek felkészültek ez évre, de a lényeg nem ez. „Sokkal fontosabb, hogy a pécsiek mostantól érezzék magukénak Európa Kulturális Fővárosát.

Az itt élőkre van szükség ahhoz, hogy az ide látogatók pozitív képet kapjanak a városról, amely 2010 után is nagyon fontos lesz a turisták későbbi visszatérése szempontjából” – fejtette ki.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 03., szerda

Kézdi Imola: a költészet lehet buli, játék és mindenkihez szólhat

A Miniallűrök (2021) és a Lélekporc (2023) után TEjben, jajban, világvégÉN címmel jelent meg az UNITER- és Jászai Mari-díjas színművész legújabb verseskötete, aminek az „ősbemutatóját” Aradon tartották.

Kézdi Imola: a költészet lehet buli, játék és mindenkihez szólhat
Hirdetés
2025. december 03., szerda

Operamesék, kulisszatitkok: interaktív foglalkozások hozzák közelebb a komolyzenét a legkisebbekhez

Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.

Operamesék, kulisszatitkok: interaktív foglalkozások hozzák közelebb a komolyzenét a legkisebbekhez
2025. december 03., szerda

Erdélyi településeket is érintő adventi turnéra indul a Kaláka

Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.

Erdélyi településeket is érintő adventi turnéra indul a Kaláka
2025. december 01., hétfő

Lázár Ervin meséjéből készült előadást mutat be Mikuláskor a Nagyvárad Táncegyüttes

Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.

Lázár Ervin meséjéből készült előadást mutat be Mikuláskor a Nagyvárad Táncegyüttes
Hirdetés
2025. december 01., hétfő

A teljes Hunyadi-sorozat, több mint száz kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen a Filmión

A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.

A teljes Hunyadi-sorozat, több mint száz kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen a Filmión
2025. november 30., vasárnap

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film

Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film
2025. november 29., szombat

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)

Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)
Hirdetés
2025. november 27., csütörtök

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban

Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban
2025. november 27., csütörtök

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány

Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány
2025. november 26., szerda

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház
Hirdetés
Hirdetés