Hirdetés

Egymás és a közönség felé nyitnak

Nemzetközi alkotótábor kezdődik a háromszéki Sugásfürdőn „Nem az idilli erdélyi táj szolgai másolására törekszünk, hanem a helyi hangulatok, érdekességek és tapasztalatok érzékeny értelmezését tartjuk elsődleges feladatunknak” – közölte a Krónikával Vargha Mihály szobrászművész annak kapcsán, hogy néhány nap múlva nemzetközi alkotótábor nyílik a Sepsiszentgyörgy melletti Sugásfürdőn.

Benkő Levente

Benkő Levente

2006. június 22., 00:002006. június 22., 00:00

Az ArtAgora Egyesület, a Finn Festők Egyesülete és a balatonkenesei Tölgy Kulturális Egyesület szervezésében létrejövő tíznapos rendezvényen az alkotók frissességet, új színeket és formákat, felszabadult hangulatot kívánnak vinni a helyi művészeti életbe. És mert az esztétikai jellegű célkitűzések megfogalmazása mellett az alkotó és a befogadó közti párbeszéd újjáélesztését is fontosnak tartják, a tábor teljes mértékben nyitott az alkotómunka folyamatai, valamint az előadások iránt érdeklődők számára. Vargha Mihály szerint lesz látnivaló, hiszen a tábort – amelyben összesen huszonkét, finn, svéd, magyarországi, illetve háromszéki művész vesz részt – vetített képes előadások, gyalogtúra és autóbusz-kirándulás teszi színesebbé. „Szobrászok, festők, grafikusok számára mi lehet érdekesebb, mint az árkosi szoborpark romlásában is impozáns faplasztikái vagy a gelencei műemlék templom Szent László-freskója, Kézdivásárhely főtere vagy a csernátoni tájmúzeum nyújtotta időutazás?” – reménykedik a sepsiszentgyörgyi képtár igazgatója. A háromszéki tapasztalatszerzés tanulságait a sepsiszentgyörgyi képtárban a Kapocs-Liitin-Connection című kiállításon mérik majd le. A tábort záró július 5-i tárlatmegnyitóra egyébiránt Finnország romániai nagykövete is hivatalos, ez alkalomból háromnyelvű katalógus jelenik meg, amelyben a reprodukciók és szakmai életrajz mellett a művészek ars poeticájával is megismerkedhet az érdeklődő.
A sugásfürdői alkotótábor egyik állomása az évente ismétlődő finn–magyar képzőművészeti együttműködésnek. „Pontosan hét éve történt, hogy Felsőörsön, a Balaton festői partján Szalai Sándor panziótulajdonos asztalhoz ültette az ezer tó és a kevés tó országának sámánjait, azaz Marjukka Paunila és Györgydeák György képzőművészt. Nemcsak hellyel, hanem borral is kínálva őket elérte, hogy a mitikus finn–magyar barátságot, netán rokonságot képzőművészeti vonalon is kiteljesítsék” – részletezi Vargha Mihály, aki örül, hogy a nyaranta felszabadult alkotómunka formájában gyümölcsöző együttműködés immár a keleti végeken élőkről is szól, s a hármas „szövetkezés” szépen alakul. A meghívásos tábor jövő évi helyszíne az ezer tó országa lesz.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.

74 éves korában elhunyt Chris Rea
74 éves korában elhunyt Chris Rea
2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

Hirdetés
2025. december 20., szombat

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével
2025. december 19., péntek

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben

A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben
2025. december 19., péntek

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)

„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)
Hirdetés
2025. december 17., szerda

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját

Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját
2025. december 17., szerda

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra

A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra
2025. december 17., szerda

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára

Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára
Hirdetés
2025. december 16., kedd

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?

Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?
2025. december 15., hétfő

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását

A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását
2025. december 15., hétfő

„Minden írónak-költőnek jót tesz, ha egy időre kussol”. Varga László Edgár vers után prózával jelentkezik

Új energiákat szabadítanak fel benne az írói válságok, nem szereti előre megtervezni a szövegeket, az is ihletforrás számára, ha az édesanyja jól felidegesíti.

„Minden írónak-költőnek jót tesz, ha egy időre kussol”. Varga László Edgár vers után prózával jelentkezik
Hirdetés
Hirdetés