Egy kalap alatt

Fiatal filmrendezők a kolozsvári Bretter-körön. Rendhagyónak számító Bretter-körön vehettek részt hétfő este az érdeklődők Kolozsváron. Jakab-Benke Nándor Thrilla és Hústorta, illetve Oláh-Badi Levente Kalap és Kukorica Jancsi című rövidfilmjeit tekinthette meg a szép számban egybegyűlt közönség.

Gazda Árpád

2008. március 19., 00:002008. március 19., 00:00

A fiatal filmrendezõkkel – mindketten a Sapientia–EMTE fotó, film, média szakának hallgatói – Papp Attila Zsolt beszélgetett.
A meghívottak elmondták: a Thrilla és a Kalap egy iskolai feladat részét képezték, és mindkét film Örkény István egyperces novelláihoz kapcsolódik. Jakab-Benke Nándor filmje zeneiséggel telített Örkény-feldolgozás, Oláh-Badi Levente Kalap címû alkotása pedig Örkény mûveinek „továbbgondolása”. A Thrilla érdekessége, hogy nincs benne történet, narratíva, a zeneiség adja a film lényegét. Oláh-Baditól megtudtuk: két elõzõ sikertelen forgatókönyvének részeibõl tevõdött össze a film. A Kalap fõszereplõje – a rendezõ szerint – az éjszaka. Oláh-Badi bevallása szerint: az ember alapvetõen abszurd lény, és ez a fajta abszurditás adta a film alapötletét. „Egy éjszaka egy úton, egy kalap alatt” – jellemezte röviden a filmet. A Kukorica Jancsi és a Hústorta ugyancsak érdekes látnivalókat tartogatott. Az utóbbi forgatásához 32 kg húst kellett felhasználni a „filmkellék” elkészítéséhez. A Kukorica Jancsi humorosan közelíti meg a magyar identitás és történelem kérdését. A rendezõ elmondta: olyan filmet akart készíteni, amely arról szól, amit magunk körül látunk Erdélyben vagy Magyarországon.
Bréda Ferenc szerint nem a film készítésének folyamata bír meghatározó lényeggel, hanem a mûalkotás – a filmek önmagukért beszélnek. A képi ötleteket merésznek, eredetinek és élvezetesnek találta, és dicsérte az operatõri munka minõségét is. Lakatos Róbert filmrendezõ a formai és szakmai tudás hiányosságaira hívta fel a figyelmet, azonban a rendezõket tehetségesnek találta. A beszélgetésbõl kiderült, hogy megfelelõ anyagi háttér birtokában mindként rendezõ merész elképzelésekbe vágná a fejszéjét: Jakab-Benke Nándor székely westernt, Oláh-Badi Levente horrorfilmeket rendezne.

Varga Melinda

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 12., péntek

Mester és tanítványok – a Műcsarnokból érkezik utazó tárlat az Erdélyi Művészeti Központba

Nagy Pál (1929 – 1979) erdélyi festő, grafikus, művészeti író és pedagógus munkássága előtt tiszteleg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ soron következő tárlata.

Mester és tanítványok – a Műcsarnokból érkezik utazó tárlat az Erdélyi Művészeti Központba
2025. szeptember 12., péntek

Holland múzeumban elkövetett festményrablás ihlette filmmel nevez Románia az Oscar-díjra

A Jaful secolului (Az évszázad rablása) című alkotást nevezte Románia a 2026-os Oscar-díjra. A film – amely számos rangos fesztiváldíjat nyert már – egy valódi műkincslopás drámáján keresztül vizsgálja a Kelet és Nyugat közötti bonyolult viszonyokat.

Holland múzeumban elkövetett festményrablás ihlette filmmel nevez Románia az Oscar-díjra
2025. szeptember 12., péntek

Miért fontos az erdélyi magyar színházaknak, hogy bemutatkozzanak a román fővárosban?

Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.

Miért fontos az erdélyi magyar színházaknak, hogy bemutatkozzanak a román fővárosban?
2025. szeptember 11., csütörtök

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra

Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra
2025. szeptember 11., csütörtök

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera

Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera
2025. szeptember 11., csütörtök

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész
2025. szeptember 10., szerda

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége

Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége
2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál