Hirdetés

Egy hét komolyzenei képzés a nagyváradi PKE-n

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Muzsika szűrődik ki a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem termeiből egész héten. Hétfőn kezdődött és szombaton zárul a Pro Musica Nemzetközi Nyári Zeneakadémia, amelyre nemcsak Erdélyből, hanem Ausztriából, Németországból és a Felvidékről is érkeztek zene szakos hallgatók és tehetséges fiatalok.

Nagy Orsolya

2009. augusztus 07., 12:182009. augusztus 07., 12:18

Csetényi Gyula művészeti vezető, a Miskolci Egyetem professzora (képünkön) kérdésünkre elmondta, a tábor 18 oktatója nagyon jól érzi magát Váradon. Az elmúlt két évben a több évtizedes hagyományokkal rendelkező eseményt Besztercebányán rendezték. Amikor kiderült, hogy a miskolci akadémia kapcsolatban van a PKE-vel, sőt egy pályázatban támogatta is a nagyváradi felsőoktatási intézményt, a szervezők úgy döntöttek, idén a bihari megyeszékhely lesz helyszíne a klasszikus zenei műhelyeknek. „Ezzel a PKE-nek is segítünk, hogy fejleszthesse zenei képzését” – mondta Csetényi, akire a város is jó benyomást tett. Azok a fiatalok, akik nem beszélnek magyarul, angol nyelven tanulhatnak a mesterektől. A fuvolaművész főként a két tehetséges kolozsvári résztvevőt emelte ki, és azt is elmondta, Ionel Pantea magánének szakos professzor tanítványainak tudásbeli színvonala semmiben sem marad el a miskolci vagy egyéb magyarországi akadémistákétól. Mint elmondta, általános probléma, hogy a csellisták és a fagottosok nagyon kevesen vannak, és ez most is így van, de a tíz zongorista kitűnően megállja a helyét.

A nyári zeneakadémia ideje alatt több hangversenyre is sor került, szerdán a kortárs szerzők estjét tartották meg, csütörtökön Madarász Iván zeneszerző koncertje következett, szombatra pedig a záróhangverseny maradt. A gálakoncerten fellépő zenekar a nyári zeneakadémia résztvevőiből áll majd össze, amelyen minden hangszeres csoportból egy-egy diák léphet majd fel, amennyiben van olyan, aki eléri a megfelelő színvonalat.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés