Hirdetés

Egy faliszőnyeg hányattatásai

Novák Ildikó kolozsvári textilművész elveszett műalkotásáért pereli a városházát. Szemétre került vagy ellopták – erre a következtetésre jutott Novák Ildikó kolozsvári textilművész Lesznek-e még virágok? című művével kapcsolatban. Az alkotást tavaly a kolozsvári városházán állították ki, de a tárlat júniusi zárása óta nem került elő: a hivatal művelődési és vagyonkezelő igazgatóságának munkatársai hónapokig egymásnak ellentmondó információkkal szolgáltak a hollétéről.

2007. január 17., 00:002007. január 17., 00:00

Hosszas és hiábavaló nyomozás után a művész pert indított a városháza ellen, visszaköveteli a műtárgyat, illetve 4 ezer eurós kártérítést kér. A per első tárgyalása február 7-én lesz.
„Olyan érzés, mintha a gyerekemet vették volna el tőlem, azóta nem tudok alkotni” – vallja Novák Ildikó, aki szerint a Lesznek-e még virágok? című faliszőnyege művészetének egyik fordulópontját jelző. A vászonalapra fölvitt gyűrt selyemből, illetve más anyagokból készült mű több éves kísérletezés eredményeként született, és feltűnést keltett a 2003-as bukaresti textilművészeti triennálén. Mint elmondta, ezt a munkát újra meghívták a fővárosba, azonban a művész a felkérésnek már nem tehetett eleget. A szóbanforgó kolozsvári csoportos kiállítást Cãlin Stegerean grafikus rendezte, aki a tárlat zárásakor – a Novák Ildikóé kivételével – hazaszállította a műtárgyakat. A művész szerint a tárlat szervezőjének kötelessége lett volna szólni arról, hogy a faliszőnyeget nem tudja elszállítani – Stegerean szerint viszont azért nem értesítette, mivel nem tudta a telefonszámát. Stegerean ugyanakkor fenntartja, hogy nem felel a mű hollétéért, mivel Novák Ildikót nem hívta meg a csoportos tárlatra. A művész önszántából jelentkezett, és saját autóján szállította a faliszőnyeget a városházára. „Különben is tudhatta volna, mikor ér véget a kiállítás, hiszen az időpontot jeleztük a megnyitón” – jelentette ki. Lapunk kérdésére Novák Ildikó cáfolta Stegerean állításait: nem értesült idejében a tárlat zárásáról, és a részvételre a grafikus, valamint egyik kollégája kérte fel; továbbá a kiállítás szervezőjének kívánt segíteni azzal, hogy maga vitte el a nagyméretű műalkotást.
A Lesznek-e még virágok? további sorsáról csak azt lehet tudni biztosan, hogy a városháza üvegterméből egy raktárba került – itt Novák Ildikó szerint leltárba is vették –, amelyet utóbb lebontottak. Az alkotót előbb arról tájékoztatták, hogy a műalkotás megrongálódott, majd arról, hogy nyoma veszett, valószínűleg szemétre került. A városháza vagyonkezelő igazgatóságának vezetője, Valer Suciu hivatalosan is értesítette a művészt a fejleményekről. Az igazgatóság álláspontja az, hogy mivel Novák Ildikó a műtárgyat nem adta át megőrzésre, így nem felelhetnek érte. Emil Boc polgármester szintén levélben fordult az érintetthez, amelyben elnézést kér a történtek miatt, és további együttműködésre biztatja.
Novák Ildikó úgy véli, ha meg is nyeri a pert a városháza ellen, a siker nem kárpótolja majd a műalkotás elvesztéséért. Úgy érzi, megrendült a hite az emberekben, a művészet erejében, hiszen valószínűleg valaki ellopta a faliszőnyeget, de megtörténhet az is, hogy nem ismerték fel, műalkotásról van szó, és szemétbe dobták.


Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
Hirdetés
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
Hirdetés
Hirdetés