Hirdetés

Egy mondat az 59 éves Kolozsvári Rádióról

Fennállásának ötvenkilencedik évfordulóját ünnepli márciusban a Kolozsvári Rádió, amelynek keretében versenyt hirdetnek. Rövid, lehetőleg egymondatos frappáns jellemzést várnak arról, hogy a hallgatók milyennek érzékelik-értékelik a Kolozsvári Rádiót.

2013. február 20., 07:272013. február 20., 07:27

A kampány kezdete egybeesett az UNESCO által kihirdetett rádió világnapjával, a zárás (március 11.) pedig a Donát úti stúdió születésnapjának közeledtét jelzi majd.

A legfrappánsabb, legeredetibb mondat tulajdonosa meghívót kap a Kolozsvári Rádióba. Rostás Péter István főszerkesztő-helyettes Szilágyi Szabolcs munkatársa kérdéseire válaszolva elmondta: egy üdítőitalt gyártó és forgalmazó világcég hirdetett hasonló versenyt Oroszországban, amelyet végül egy hatéves kislány nyert meg. Mint mondta, szeretnék, ha a hallgatók ötletesen, frappánsan fogalmaznák meg a lényeget, de persze bővebb véleményeket is várnak. „A rádiónyelvre jellemző, hogy amikor híreket mondunk be, megpróbálunk tömören fogalmazni. Ugyanezt várjuk most el a hallgatóktól is: próbálják meg összesűríteni azt, ami bennük kialakul, amikor a Kolozsvári Rádióra gondolnak, vagy azt hallgatják. Számunkra azért is fontos ez a fajta visszajelzés a napi betelefonálások, az utcán megállított szerkesztőkkel folytatott beszélgetések mellett, mert szeretnénk a legsikerültebb megfogalmazásokat a későbbiekben felhasználni a rádió promoválásában, az arculatának gazdagításában is” – mondta Rostás Péter István, aki szerint az érdeklődők a rádió honlapján (www.kolozsvariradio.ro) is közzétehetik véleményüket, illetve postai úton is elküldhetik azt (Kolozsvári Rádió – Donát út 160., Kolozsvár, Irányítószám: 400331). A főszerkesztő-helyettes szerint mivel nem is kerek évfordulónál tartanak, nem gondolják, hogy nagy csinnadrattával kellene ünnepelniük, de azt sem szeretnék, ha elsikkadna ez a születésnap. Eredményhirdetést a születésnapon, március 15-én tartanak.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés