
2011. november 02., 08:442011. november 02., 08:44
Az ok: a producerek a forgatás közben Sheridannel lefolytatott viták után saját hatáskörbe vonták a kész termék megvágását, a végső változat pedig a legkevésbé sem nyerte el az érintettek tetszését. A filmet megnézve érthetővé válik, hogy miért: az Álmok otthona unalmas, elcsépelt történet, amelyben a rendkívül kínos végkifejlettel még a film közepén bekövetkező, valamelyest érdekes fordulat keltette minimális feszültséget is képesek voltak tökéletesen agyonütni.
A sztori régi horrorfilmes toposzra épül: egy négytagú család vidékre költözik a nagyváros forgatagából menekülve. Kiderül azonban, hogy a ház előző lakói brutális gyilkosság áldozatai lettek, és egyre ijesztőbb események történnek – mindaddig, amíg egy meglepőnek szánt fordulatot követően a családfőnek azzal kell szembesülnie, hogy addigi élete darabjaira hull, és neki kell kiderítenie, mi is történt valójában a „kísértetházban.”
A film mintegy feléig a kísértetház-szálon fut a sztori, a műfaj minden jól ismert kliséjével megspékelve a titokzatos árnyaktól a baljós bagolyhuhogásig. A fordulat ugyan meglepőnek tűnik, de ha valaki látta a Viharsziget című tavalyi filmet, akkor legfeljebb csupán azon ütközik meg, hogy nem tartották cikinek lekoppintani a motívumot. A zárás pedig egyszerűen minősíthetetlen, az alkotók olyan elcsépelt fogással zárják rövidre a történetet, hogy attól még egy argentin szappanopera forgatókönyvírója is sírva fakadna.
A film egyébként számos korábbi, hasonló tematikájú filmet és műfajt idéz, a Más világtól a japán kísértetmozikig – vélhetően A kör szellemét kívánták például megidézni azzal, hogy az amerikai verzió főszereplőjét, Naomi Wattsot is szerepeltetik, ez azonban csak a rossz értelemben vett mindfuck-jelleget erősíti, az általa játszott karakter ugyanis semmit nem tesz hozzá a történethez. (Ha csak annyiban nem erősíti a film titokzatosságát, hogy a néző végig azon töpreng: mi szükség volt beleírni ezt a szereplőt?).
A legújabb James Bondként megismert Daniel Craig kifejezetten feszeng a főszereplő bőrében, de ez nem annyira az ő hibája, mint a forgatókönyv szerzőjéé. A feleségét játszó Rachel Weiszre szintén nem ezen szerepe miatt emlékszünk majd vissza a legszívesebben. A szomorú tény ugyanis az, hogy az Álmok otthona még rémálomnak is gyenge – olyan halvány, mint egy elillanóban lévő, szomorú szellem.
Álmok otthona (Dream House. Amerikai misztikus thriller, 92 perc, 2011). Rendezte: Jim Sheridan. Producer: Daniel Bobker, James G. Robinson. Szereplők: Daniel Craig, Rachel Weisz, Naomi Watts, Csókás Márton, Claire Geare, Rachel G. Fox, Mark Wilson. Írta: Davis Loucka. Kép: Caleb Deschanel. Zene: John Debney. Értékelés az 1–10-es skálán: 4
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.