Az Introspectio című előadást pénteken mutatják be
Fotó: Facebook/András Lóránt Társulat
Változatos évadindító programokkal várja októberben a táncszínház iránt érdeklődőket a marosvásárhelyi András Lóránt Társulat, amelynek névadó vezetője a péntek esti premierről, a csoport tevékenységéről, a prózai és táncszínház közötti különbségekről beszélt a Krónikának.
2018. október 05., 12:072018. október 05., 12:07
Az András Lóránt Társulat célja, hogy a művészetek sorában „megküzdje” magának ugyanazt a teret, értékszintet, elismerést, rendszeres látogatottságot, mint akármelyik más művészeti ág – mondta el a Krónikának András Lóránt koreográfus, rendező, a marosvásárhelyi táncszínházi társulat ötletgazdája, vezetője. Tapasztalatai szerint napjainkban pontosan akkora igény mutatkozik a táncszínház iránt, mint más teátrumprodukcióira, és nemcsak a fiatalság körében, hiszen ez kortól független.
Persze ebben az országban még gyerekcipőben jár ez a művészeti ágazat, úgyhogy időbe telik, amíg bekerül az emberek napi kultúrkészletébe, de jó úton halad” – fogalmazott a csoportvezető.
Hozzátette, a 2014-ben alakult társulat tevékenysége mindenképp hiánypótlónak tekinthető, hiszen az egyetlen független táncszínház az országban. A sepsiszentgyörgyi M Studió tánc- és mozgásszínház állami tulajdonban van, ezen kívül Bukarestben pár projekt erejéig összegyűlnek hasonló műfajt képviselő csapatok.
András Lóránt (archív felvétel)
Fotó: Facebook/Cosmin Ardeleanu
A lövétei származású művész a prózai és táncszínház közötti első számú különbségként a nyelvezetet emelte ki: a prózai színházban a szöveg a fontos, ott alapvetően információkat közölnek, elmesélik a történetet. A táncszínházban a történetet nem mesélik el ilyen egyszerűen, konkrétan, ott az érzések szintjén fut a narratíva.
– magyarázta a koreográfus. Kifejtette, többek között ezzel magyarázható, hogy egy táncszínházi előadás 50 perc és 1 óra 10 perc között van. „Majdnem olyan sűrítettségű, mint a zene, körülbelül úgy kell elképzelni, hogy egy három-négy perces koreográfia körülbelül egy kétoldalas monológnak felelne meg a prózai színházzal összehasonlításban” – tette hozzá.
András Lóránt új előadásukról is beszámolt: az általa rendezett Introspectio című produkciót pénteken 20 órakor mutatják be a társulat marosvásárhelyi székhelyén (Brăila utca 10. szám). „A darab címe azt jelenti, hogy önvizsgálat. Két női szereplő játszik benne, Macaveiu Blanka és Szabó Franciska. Az előadás egyfajta szubjektív betekintés az ego és alteregó harcába, a nő lelkébe, és a történet az ott rejlő belső konfliktusokon, szépségeken, erőszakosságokon, tabukon, félelmeken alapul – egy belső, lelki utazás” – részletezte a rendező. Az érdeklődők a premiert követően október 13-án és október 19-én 19 órától tekinthetik meg az előadást.
A társulat terveivel kapcsolatban a vezető elmondta, folyamatos előadásokat terveznek, amelyek már elkészültek a múlt évad végén, de még nem mutatták be hivatalosan, valamint új produkciókat is műsorra tűznek. Továbbá szeretnének állandó képzéseket tartani gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, reményeik szerint a hónap közepétől kezdődően.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.
Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.
Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.
A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.
Szeptember 5. és 7. között tartják a WonderPuck Utcaszínházi Fesztivált Kolozsváron.
A parajdi bányakatasztrófa károsultjainak megsegítésére, a közösségi összefogás erejére hívták fel a figyelmet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hétvégi sporteseményének résztvevői.
Bocsárdi László a 40 éve alakult gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház alapító-rendezője volt, majd hosszú ideig vezette a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat.
Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek a zeneszerző Temes megyei szülővárosában, Nagyszentmiklóson – tájékoztatta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szegedi regionális munkacsoportja az MTI-t.
szóljon hozzá!