2007. október 02., 00:002007. október 02., 00:00
Szabó Magda regényeit és drámáit női szenzualitás, ugyanakkor intellektualitás jellemzi – méltatta az író munkásságát Korsós Bálint, a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumának igazgatója. „Azt mondják, a magyar irodalomban kevés a jól megírt és színre vihető dráma. Szabó Magda viszont olyan elemeket helyez el a drámáiban, amelyek megörvendeztetik a rendezőket” – fejtette ki Korsós, aki elsősorban a magyar történelemből merítkező művekre utalt, az államalapító király vívódásait megjelenítő Az a szép fényes napra vagy a Régimódi történet drámaváltozatára. „Az író kálvinista lelkészőseinek a tragikus-drámai predestinációs életfelfogást, a vele kislánykorától latinul beszélgető édesapjának az antik mitológia erkölcsi ideáljait s az érzékenységüket, fájdalmukat a hidegség és az önfegyelem páncélja mögé rejtő asszonyfelmenőinek pedig a női lélek ismeretét köszönheti” – tette hozzá Korsós.
A díjátadó ünnepségen Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét, majd az Evangélium Színház bemutatta az író Szent Bertalan nappala című történelmi játékát. A szervezők az előadás után jelentették be, hogy az író a határon túli magyar fiatalok továbbtanulása javára ajánlotta fel a kitüntetést. Lengyel Szabolcs, a Tőkés László Alapítvány kuratóriumának elnöke érdeklődésünkre elmondta, az 1989-ben alapított alapítvány a határon túl élő magyar nemzetiségű, magyar iskolába járó gyermekek taníttatását támogatja, idén a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium felújítására gyűjtenek adományokat.
Frigyesy Ágnes, Kisvárda
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.