
A Déryné Programnak köszönhetően hamarosan Bánffyhunyadon ismerhetik meg az érdeklődők Rengeteg Ábel és Kürtős Kata kalandjait
Fotó: Facebook/Mafeszt
Különleges kulturális élmény várja az érdeklődőket október 24-én Bánffyhunyadon, ahol a Déryné Program keretében színházi előadásokkal, tematikus középiskolai foglalkozásokkal gazdagodhat a helyi közösség. A Rákóczi Szövetség közreműködésével megvalósuló program Erdély számos más városában is megvalósul október 17. és november 20. között.
2025. október 16., 16:232025. október 16., 16:23
A magyarországi Déryné Programnak idén indult el a Határtalan alprogramja, amelynek elsődleges célja a környező országokban élő magyar közösségek kulturális életének támogatása, nemzeti identitásuk erősítése, színházi előadások és művészetpedagógia foglalkozások elérhetővé tételével a társadalmi és kulturális esélyegyenlőtlenség mérséklése. A kezdeményezés keretében, a „Színház mindenkinek!” misszió jegyében
Ennek részeként a Kolozs megyei Bánffyhunyadon a nap során a művelődési ház ad otthont a gyermekek és felnőttek számára egyaránt tartalmas előadásoknak, miközben a fiatalabb korosztály az egyik helyi tanintézmény falain belül részesülhet interaktív közösségi élményekben.

A Déryné Program Határtalan alprogramja azért született, hogy minden magyar embernek egyenlő esélyt tudjunk biztosítani az anyanyelvi színházi élményekhez – jelentette ki Novák Irén helyettes államtitkár Szatmárnémetiben.
A program már reggel 8 órakor kezdetét veszi az Octavian Goga Elméleti Líceumban. A KultUp középiskolai témanapon résztvevő diákok nemcsak a színházi kultúrához kerülhetnek közelebb, hanem közös élményeken keresztül iskolatársaikhoz is, így alkotva erősebb közösséget a mindennapokban.
A művelődési házban közben a színházi előadásoké a főszerep: az Aranyszamár Színház jóvoltából 9:30-tól színpadra kerül Az állatok nyelvén tudó juhász című előadás, amely tárgyanimációra és fantáziajátékra épülve járja körül a következő kérdéseket:
A mesés hangulat 10:30-kor folytatódik a Tomcsa Sándor Színház – Udvarhely Bábműhely előadásával: a Béka királykisasszony egy varázslatos világba kalauzolja a közönséget, ahol a bábok életre kelnek, és a klasszikus mese új megvilágításba kerül.
A déli órákban, 12:30-tól ismét a Tomcsa Sándor Színház művészei veszik birtokba a színpadot Rengeteg Ábel és Kürtős Kata kalandjai című darabjukkal. A produkció egy különleges, mesés világban játszódik, ahol a kalandokkal teli történet nemcsak szórakoztat, hanem tanít is.
„Márai Sándor (1900-1989) írói műfajokban gazdag életműve, tragikus fordulatokban sem szűkölködő élete, annak bemutatása, értelmezése sokfajta megközelítést tesz lehetővé. Ez a játék a két világháború közötti szakmai és közönségsikert jelentő bő évtizedet drámai erővel lezáró 1948 utáni időszakot, a magyar olvasóktól, s főleg a magyar történelemtől, kultúrától, nyelvtől kényszerűen elszakított alkotóember gyötrelmes belső vívódásait érzékelteti egy számára idegen közegben” – olvasható a produkció leírásában.
A Rákóczi Szövetség közreműködésével megvalósuló program soron következő helyszínei október 17. és november 20. között: Nagyszalonta, Szamosújvár, Nagybánya, Déva, Gyergyószentmiklós, Székelyudvarhely. Ugyanakkor a szövetség honlapján található információk alapján a Déryné Program várhatóan Kalotaszentkirályra, Aranyosgyéresre, Barótra, Erdőszentgyörgyre, Segesvárra, Dicsőszentmártonra és Székelykeresztúrra is eljut, az események jelenleg szervezés alatt állnak.
A kezdeteket idéző archív felvételek, Nadia Comăneci előtt tisztelgő pillanatok és a jubileumi évforduló hangulata határozta meg a 25. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) péntek esti nyitógáláját.
Elkezdődtek pénteken a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) 25., jubileumi kiadásának vetítései Kolozsváron. A filmszemle versenyprogramjában magyar alkotás, Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című játékfilmje is szerepel.
Változatos programokkal ünneplik a szecesszió világnapját június 13-án az erdélyi szecesszió központjainak számító Marosvásárhelyen és Nagyváradon.
Méhes Katit, a szatmárnémeti Harag György Társulat művésznőjét is beválogatta Tízen a filmért listájába a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF).
Lisa Simone amerikai jazz- és gospelénekes, Marcos Valle brazil zenészlegenda és Arooj Aftab pakisztáni Grammy-díjas zenész is fellép a június 5–7. közötti kolozsvári Jazz in the Park fesztiválon – közölték szerdán a szervezők.
Kortárs erdélyi magyar szerző, Karácsonyi Zsolt regénye alapján készült előadást mutat be a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
A szenátus kinevezte a Román Kulturális Intézet (ICR) új vezetőségét keddi ülésén.
Premierre készül a Kolozsvári Magyar Opera: Anger Ferenc rendezésében mutatják be Giuseppe Verdi Nabucco című operáját. Az előadást a tervek szerint Erdély több városában láthatja a közönség.
Rendezői pályafutásáért Életműdíjjal tüntette ki Tompa Gábort, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatóját a Román Színházi Szövetség (UNITER).
Bírálta Cannes-ból való visszatérése után a román államot Cristian Mungiu filmrendező, aki Fjord című filmjével Arany Pálmát nyert a filmfesztivál szombat esti díjkiosztó gáláján.
szóljon hozzá!