Hirdetés

Elindult a Déryné Program Határtalan alprogramja Erdélyben

Déryné Program

Jelenet az Aradi Kamaraszínház előadásából a Déryné Program Határtalan alprogramjának erdélyi indulása alkalmából tartott szatmárnémeti rendezvényen

Fotó: MTI/Vajda János

A Déryné Program Határtalan alprogramja azért született, hogy minden magyar embernek egyenlő esélyt tudjunk biztosítani az anyanyelvi színházi élményekhez, hiszen joguk van a lakóhelyükön, vagy ahhoz közel megélni magyarságukat, kultúrájukat – jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára a kezdeményezés erdélyi indulása alkalmából pénteken Szatmárnémetiben.

MTI

2025. június 07., 11:022025. június 07., 11:02

Novák Irén hangsúlyozta, olyan program kezdődött el, amely szervezetten juttatja el a magyar színház csodáját Erdély-szerte sok-sok településre megannyi családhoz, ezzel párhuzamosan a kárpátaljai, felvidéki és délvidéki nemzettestvéreinkhez.

„A művészet képes felülemelkedni a hétköznapi tényeken, az elszakítottságon, képes megőrizni és megerősíteni közösségeinket, ugyanakkor mesél testvériségről, tiszteletről, szeretetről, ezért

Hirdetés
Idézet
a legnagyobb elismerés illeti azokat az alkotókat, művészeket, szervezőket és támogatókat, akik nélkül a Határtalan program csak fiókban lapuló stratégia volna,

szép és nemes elgondolás, ám csak egy álom” – fogalmazott a helyettes államtitkár, majd megjegyezte, májusban Kárpátalján, mostantól pedig Erdélyben válik valóra ez az álom.

Déryné Program Galéria

Kis Domonkos Márk, a Déryné program ügyvezetője (balra) és Novák Irén helyettes államtitkár a szatmári eseményen

Fotó: MTI/Vajda János

Novák Irén emlékeztetett, a Déryné Program az elmúlt öt évben lépésről lépésre építkezett, mára pedig a Kárpát-medence egészét lefedte dinamikusan fejlődő előadóművészeti kínálatával, hatalmas és egyre bővülő platformot ad az előadóművészet területén jelen lévő intézményeknek, formációknak és alkotóközösségeknek. Ezzel pedig, gazdasági és társadalmi helyzettől függetlenül,

látványosan növekszik a magyar családok kulturális élményekhez való hozzáférése az anyaországban és az egész Kárpát-medencében – jelezte a helyettes államtitkár.

Kis Domonkos Márk, a Déryné program ügyvezetője az eseményen kiemelte, a program alprogramjai mára lefedik a teljes felnövekvő generációt, Szatmárnémetiben a program indulásának napján pedig csaknem ezer embert szólítanak meg.

Déryné Program Galéria

Fotó: MTI/Vajda János

Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke elmondta, idén őszig Erdély harminc településére juthatnak el a Déryné program előadásnapjai és ezzel együtt a magyar színház és a kultúra is.

Kifejtette, a Rákóczi Szövetség néhány éve már együtt dolgozik a Déryné-programmal Magyarország határain belül, tavaly ősszel pedig Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter segítségével és felkérésére a kezdeményezés a teljes Kárpát-medencében megvalósulhat.

Karácsonyi Zsolt, az RMDSZ ügyvezető alelnöke beszédében üdvözölte a Déryné Program „tágasabb változatát”, majd elmondta, a magyar kormány korábban is támogatott olyan irodalmi, képzőművészeti vagy művelődésszervezési programokat, amelyek

az elszakított nemzetrészek alkotóinak és közönségének egymás közötti párbeszédét nagymértékben elősegítették.

Maskolik Csaba, Szatmárnémeti városmenedzsere arról beszélt, az egy héttel ezelőtti városi hídavatás után újabb, immár kulturális híd is összeköti a magyarokat.

A beszédeket követően az Aradi Kamaraszínház művészei Anton Csehov Leánykérés és Medve című egyfelvonásos vígjátékait mutatták be a közönségnek – számolt be róla az MTI.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

„Mindannyiunkat elkapott a »Csicsikov-láz«”: Gogol-mű bemutatójára készül a kolozsvári színház

A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata október 17-én, szombaton este 7 órától a nagyteremben mutatja be Szakonyi Károly Holt lelkek című komédiáját Ny. V. Gogol regénye nyomán, Szabó K. István rendezésében.

„Mindannyiunkat elkapott a »Csicsikov-láz«”: Gogol-mű bemutatójára készül a kolozsvári színház
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Egy szarvasgázolás bonyodalmai: Fazakas Lehel kisjátékfilmje nyerte a Filmgalopp fődíját

Fazakas Lehel A menekülés lehetőségei című, 17 perces kisjátékfilmje nyerte el az erdélyi Filmgalopp idei fődíját – közölték vasárnap a szervezők. A 26. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle díjait a kolozsvári Győzelem moziban adták át szombat este.

Egy szarvasgázolás bonyodalmai: Fazakas Lehel kisjátékfilmje nyerte a Filmgalopp fődíját
2026. október 11., vasárnap

Erdélyi, magyar és ízig-vérig európai: Kovács Kiss Gyöngy főszerkesztő a százéves Korunk folyóirat küldetéséről

Száz éve indult útjára Kolozsváron a Korunk, napjaink egyik legrégebbi alapítású magyar nyelvű folyóirata. Kovács Kiss Gyöngy történészt, a Korunk főszerkesztőjét a centenárium alkalmából kérdeztük.

Erdélyi, magyar és ízig-vérig európai: Kovács Kiss Gyöngy főszerkesztő a százéves Korunk folyóirat küldetéséről
2026. október 10., szombat

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást

Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Lélektani mű az elkerülhetetlen tragédiáról: koprodukciót mutat be a szatmári magyar társulat

Németh László Iszony című regényéből készült adaptációt mutat be a szatmárnémeti Harag György Társulat a Gyulai Várszínházzal koprodukcióban. Az előadás rendezője Szabó K. István.

Lélektani mű az elkerülhetetlen tragédiáról: koprodukciót mutat be a szatmári magyar társulat
2026. október 07., szerda

Jubileum a láthatáron: tizedszer költöznek magyar előadások a brassói színházba

Jubileumi kiadásához érkezett a brassói Magyar Színházfesztivál: október 16-án, majd 21. és 25. között színházi előadások, zenés-irodalmi estek, bábjátékok, könyvbemutatók, fotókiállítás és koncert várja a közönséget.

Jubileum a láthatáron: tizedszer költöznek magyar előadások a brassói színházba
2026. október 02., péntek

Otthonkeresés és kultúrák találkozása a vásznon: premierek és filmes találkozások a 26. Filmtettfeszten

Elvándorlás, családi kötelékek és kultúrák találkozása kerül előtérbe a 26. Filmtettfeszt filmjeiben. Az október 7-én kezdődő szemle Erdély több településén várja a nézőket, Kolozsváron húsz közönségtalálkozót is tartanak.

Otthonkeresés és kultúrák találkozása a vásznon: premierek és filmes találkozások a 26. Filmtettfeszten
Hirdetés
2026. szeptember 30., szerda

Színészek saját élettörténetei a színpadon: szokatlan kezdeményezést indított a temesvári társulat

Kőszínházban szokatlannak számító kezdeményezést indított a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház: színészeik saját élettörténetükből, személyes emléktöredékeikből, rendező nélkül készítenek monodrámát.

Színészek saját élettörténetei a színpadon: szokatlan kezdeményezést indított a temesvári társulat
2026. szeptember 29., kedd

Elek apó újra az íróasztalánál mesélhet – Új élmények várják a látogatókat Kisbaconban

Élőszavas mesemondással, interaktív bemutatóval és családi történetekkel várják a látogatókat a kisbaconi Benedek Elek Emlékházban, ahol szeptember 30-án a nagy meseíró születésének 167. évfordulóját és a népmese napját ünneplik.

Elek apó újra az íróasztalánál mesélhet – Új élmények várják a látogatókat Kisbaconban
2026. szeptember 28., hétfő

„A színház az otthona volt”. Elhunyt a neves nagyváradi színművész

Életének 88. évében hétfőn elhunyt F. Bathó Ida színművész, a nagyváradi magyar színjátszás meghatározó alakja – közölte a Szigligeti Színház.

„A színház az otthona volt”. Elhunyt a neves nagyváradi színművész
Hirdetés
Hirdetés