Hirdetés

Déry-díjat kapott Demény Péter

Demény Péter kolozsvári író, költő, Bán Zsófia író, esszéista, Imre Flóra költő, műfordító és Szolláth Dávid irodalomtörténész vehette át a Déry Tibor Alapítvány díját a magyar irodalom művelésében elért kimagasló eredményért pénteken Budapesten. A jutalmakat és az okleveleket 27. alkalommal adták át az Artisjus székházában.

2012. október 22., 08:032012. október 22., 08:03


Az idei kitüntetéseket odaítélő kuratórium titkára, Szinger András, az Artisjus főigazgatója, elnöke Závada Pál, tagja Ilia Mihály, Keresztesi József és Lator László volt.  A Déry Tibor-díjat, a legelső olyan irodalmi elismerést, amelyet magánvagyonból alapítottak, minden évben olyan alkotónak ítélik oda, akik a magyar irodalom művelésében kimagasló eredményeket értek el.

A Déry Tibor Alapítvány az író özvegyének végakaratából jött létre, aki vagyonát a magyar államra hagyta azzal a feltétellel, hogy annak értékesítése után a befolyt összeg kamataiból kimagasló irodalmi tevékenységű művészeket díjazzanak. Az első Déry-díjat 1984-ben adták át.

Demény Péter író, költő, szerkesztő, műfordító 1972-ben született Kolozsváron. A kolozsvári egyetem magyar–román szakán szerezte diplomáját, ahol ma a modern magyar irodalmat oktatja. Dolgozott kiadónál, napi- és hetilapnál, jelenleg a Látó című folyóirat esszérovatát szerkeszti, illetve a Román Kulturális Intézet vezetőtanácsának tagja. Az alkotót méltató Papp Sándor Zsigmond szerint költészete, prózája és esszéi a csendes szemlélődés, a keserű bölcsesség mintadarabjai. Első verseskötete Ikarosz imája címmel 1994-ben jelent meg, ezt követte a Bolyongás 1997-ben, a Beszélgetés a tükörrel on-line kötet 2004-ben, majd A fél flakon 2007-ben. 2009-ben gyerekverskötete, 2011-ben meseregénye jelent meg.

Bán Zsófia 1957-ben született Rio de Janeiróban. Az ELTE angol–francia szakán diplomázott. Prózájában és esszéiben gyakran foglalkozik kép és szöveg összefüggéseivel, a képek kultúra- és identitásformáló hatásával. Závada Pál méltatásában arról beszélt, hogy aki elolvassa az Esti iskola vagy az Amikor még csak... novelláit, látja, hogy „nagyvonalú íveket húz korok, nyelvek, stílusok, műfajok és kultúralenyomatok között”.

Imre Flóra 1961-ben született Budapesten, 1985-ben magyar–latin szakos tanári és ógörög filológusi diplomát szerzett, azóta gimnáziumi tanár, jelenleg Horatius politikai költészetéről írja disszertációját. Munkássága révén Horatius és Lucanus munkáit ismerhetjük meg magyarul. Szolláth Dávid irodalomtörténész, az MTA Irodalomtudományi Intézetének munkatársa. 20. századi magyar irodalmat tanít a Pécsi Tudományegyetemen, tagja volt a James Joyce Ulyssesének új fordítását készítő csapatnak. Főbb kutatási területe Mészöly Miklós munkássága, illetve a magyar irodalmi baloldal a két világháború között.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés