
A Darvas című előadást január 7-én láthatja a sepsiszentgyörgyi közönség a Tamási Áron Színház nagytermében
Fotó: Tuchiluș Alex
Sepsiszentgyörgyön mutatja be Darvas Ivánról szóló előadását az Örkény István Színház. A Darvas című produkció január 7-én látható a Tamási Áron Színház nagytermében – tájékoztatta hétfőn az MTI-t a székelyföldi teátrum.
2025. december 30., 18:262025. december 30., 18:26
Darvas Iván alakját Gálffi László idézi meg a színpadon, aki hajdan együtt játszott a színészóriással. Gálffi a Darvas Iván személye iránti kíváncsiság, tisztelet és szeretet érzékenységével idézi a nézők elé egykori színpadi partnerét – áll a közleményben.
Az előadás Darvas Iván Lábjegyzetek című kötete alapján készült.
Vallomását őszinteség és önirónia jellemzi, és szó esik benne bűnökről és bűnhődésről, az emberélet útjának felén sötétlő erdőről, magánéleti fordulatokról, politikai ítéletekről, börtönévek katarzisáról.
A produkcióban az előadó alkotótársai voltak: Mácsai Pál rendező, Mészáros Csilla asszisztens és ügyelő, valamint Sütő Anikó súgó.
A Darvas című előadást január 7-én 19 órától láthatja a sepsiszentgyörgyi közönség a Tamási Áron Színház nagytermében.
Piaci árusok, cselédek és művészek sorsából rajzolódik ki a régi Bánság a temesvári tárlaton. A nemesség és a polgárság után a társadalom többsége kerül előtérbe: családi emlékek tárják fel a munka, a kultúra és a kivándorlás összefonódó történeteit.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata október 17-én, szombaton este 7 órától a nagyteremben mutatja be Szakonyi Károly Holt lelkek című komédiáját Ny. V. Gogol regénye nyomán, Szabó K. István rendezésében.
Fazakas Lehel A menekülés lehetőségei című, 17 perces kisjátékfilmje nyerte el az erdélyi Filmgalopp idei fődíját – közölték vasárnap a szervezők. A 26. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle díjait a kolozsvári Győzelem moziban adták át szombat este.
Száz éve indult útjára Kolozsváron a Korunk, napjaink egyik legrégebbi alapítású magyar nyelvű folyóirata. Kovács Kiss Gyöngy történészt, a Korunk főszerkesztőjét a centenárium alkalmából kérdeztük.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Németh László Iszony című regényéből készült adaptációt mutat be a szatmárnémeti Harag György Társulat a Gyulai Várszínházzal koprodukcióban. Az előadás rendezője Szabó K. István.
Jubileumi kiadásához érkezett a brassói Magyar Színházfesztivál: október 16-án, majd 21. és 25. között színházi előadások, zenés-irodalmi estek, bábjátékok, könyvbemutatók, fotókiállítás és koncert várja a közönséget.
Elvándorlás, családi kötelékek és kultúrák találkozása kerül előtérbe a 26. Filmtettfeszt filmjeiben. Az október 7-én kezdődő szemle Erdély több településén várja a nézőket, Kolozsváron húsz közönségtalálkozót is tartanak.
Kőszínházban szokatlannak számító kezdeményezést indított a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház: színészeik saját élettörténetükből, személyes emléktöredékeikből, rendező nélkül készítenek monodrámát.
Élőszavas mesemondással, interaktív bemutatóval és családi történetekkel várják a látogatókat a kisbaconi Benedek Elek Emlékházban, ahol szeptember 30-án a nagy meseíró születésének 167. évfordulóját és a népmese napját ünneplik.
szóljon hozzá!