2007. november 23., 00:002007. november 23., 00:00
A fellépésre a Senkifalva című, a jövő héten boltokba kerülő lemezbemutató turnéja adott alkalmat, az új albumról csupán öt számot adott elő a Földes László (ének), Fehér Géza (szólógitár), Hárs Viktor (basszusgitár), Nagy Lajos (zongora), Gyenge Lajos (dob) összetételű zenekar. A program zömét a HBB immár klasszikusnak számító dalai tették ki: elhangzott többek között a Közép-európai Hobo Blues I., több szerzemény a Vadászatról, az Enyém, tiéd, miénk, a Gazember, a Hetedik, a Leples bitang, és nem maradt ki a Hey Joe sem. Az apróbb technikai malőrők nem törték meg a koncert lendületét, hangulatát, sőt lehetőséget nyújtottak Hobónak, hogy spontán humorát is megcsillogtassa. „Ugye nem baj, hogy nem lengetünk nemzeti színű zászlót?” – tette fel a költői kérdést a közönségnek Földes, magyarázatként hozzátéve: nem ismerik a helyi viszonyokat, politikai állásfoglalások helyett dalaikkal üzennek az erdélyi közönségnek. A zenekar derekasan megdolgozott a pénzéért, hiszen több mint két órán át játszott egyhuzamban, annak ellenére, hogy frontembere csak nemrég lábalt ki egy súlyosabb betegségből, és szemmel láthatóan még nincs csúcsformában.
A koncert után Földes László a Krónika kérdésére elmondta, rövidesen újabb projektbe vágnak bele: egy Bob Dylan-dalokat tartalmazó lemezt vesznek fel. Földes úgy véli, az a komplex művészi kifejezési forma, ami a HBB sajátja, napjainkban éppúgy az ellenkultúra része, mint a kommunizmus idején volt. A HBB pénteken Gyergyószentmiklóson, szombaton pedig Sepsiszentgyörgyön lép fel, majd Magyarországon folytatódik a lemezbemutató turné.
Nagy Pál (1929 – 1979) erdélyi festő, grafikus, művészeti író és pedagógus munkássága előtt tiszteleg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ soron következő tárlata.
A Jaful secolului (Az évszázad rablása) című alkotást nevezte Románia a 2026-os Oscar-díjra. A film – amely számos rangos fesztiváldíjat nyert már – egy valódi műkincslopás drámáján keresztül vizsgálja a Kelet és Nyugat közötti bonyolult viszonyokat.
Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.
Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.
Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.
Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.
Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.