
Fotó: Vajda György, ©Antigone (www.eric-emmanuel-schmitt.com)
Tucatnyi esztendő elteltével nagy sikerrel hozta vissza a színpadra Szélyes Ferenc és Nagy István Eric Emmanuel Schmitt Rejtélyes viszonyok című darabját, melyet a mikházi csűrszínházi fesztivál keretében mutattak be a hétvégén.
2016. július 25., 12:222016. július 25., 12:22
Tizenhárom évvel ezelőtt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban játszott, majd egy tagozatvezetői döntés miatt műsorról levett sikerdarabról mintegy lerázta a port a társulat két egykori tagja. A mikházi fesztivál népes közönsége előtt mutatták be az előadást, melyet ezúttal Szélyes Ferenc rendezett, díszletét pedig felesége, Szélyes Andrea alkotta.
A francia–belga drámaíró darabja 1996-ban íródott, és rögtön sikeressé vált – színpadon és mozivásznon egyaránt. A francia ősbemutatón a főszerepet Alain Delon játszotta. A kétezres években két rendező is megfilmesítette a történetet. A cselekménye nagyon változatos, fordulatokkal teli, krimiszerű, két férfival a középpontban, akik ismeretlenül találkoznak. Az egyik egy szigeten élő író, a másik az őt megkereső jelentéktelen kisváros jelentéktelen újságírója. Beszélgetésük során közös téma a nő. Szélyes Ferenc nem bánta meg, hogy kollégájával és barátjával elővette a darabot, és más keretek között ismét műsorra tűzte. A Marosvásárhelyről és a Nyárád mentéről érkező közönség őt igazolta. „Az idők során többször is beszéltük Nagy Istvánnal, jó lenne felújítani és megint előadni ezt a ki nem futott darabot. Most jött el az ideje” – mondta Szélyes.
A tervek szerint a két ismert színész ősztől újra műsorra tűzi a Rejtélyes viszonyokat a marosvásárhelyi Sörház utcai Jazz & Blues Clubban, majd tájolni is elindul vele. A Csűrszínházban a következő eseményt augusztus 6-ára tervezik, amikor első ízben szerveznek Mikházán magyar játékfilmmaratont. Rá kis időre, augusztus 13-án a Maros Megyei Múzeum negyedik alkalommal rendezi meg a Római Fesztivált. Az Artecotur Egyesület augusztus 15. és 25. között diákszínjátszó tábort tart Mikházán, az évadot a Maros megyei gazdák, a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete zárja terménykiállítással, szakmai kerekasztal-beszélgetéssel, illetve néptánc- és népzene-előadásokkal.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!