Értesüléseinkszerint a csoportos felmondás oka az, hogy Bajkó Tiborvállalkozó – aki felvásárolta azObjektív Tévé stúdió-felszerelésétés az engedélyek átvételi jogát –anyagilag kedvezőbb ajánlatot tett, mint a régimunkáltató.
A Fény Tévédolgozói sem cáfolni, sem megerősíteni nemóhajtották a hírt, közülük többenis kijelentették: mindaddig, amíg nincs véglegesdöntés, nem óhajtanak nyilatkozni senkinek.Hodgyait azonban váratlanul érintette a felmondás,és leginkább azt sérelmezi, hogy teljeslétszámban kívánnak átigazolni aTigrad-System Kft., illetve a Bajkó Tibor vállalkozóáltal indítandó tévétársasághoz.„Számítottam arra, hogy egy-két ember esetlegátigazol az új tévéhez, hiszen oda-visszamozgások az Objektív Tévé idejébenis voltak” – hangoztatta Hodgyai, aki arra is kitért, hogykezdetektől fogva ismeri az Objektív Tévémegszűnésének körülményeit, hiszen atulajdonosi társaság előbb őt kereste meg azajánlattal. „Mi csak az anyagok átvételéveltudtunk volna segíteni az adósságot felhalmozotttévének” – tette hozzá Hodgyai, ugyanakkorazt is nehezményezte, hogy noha Bajkó egy előzetesérdekegyeztetés alkalmával együttműködésrőlbeszélt, utólag egyenként kereste meg a stábtagjait, és „átcsábította” őket.
„Érdekünk, hogy minéljobban működő, szakképzett csapattal dolgozzunk” –jelentette ki Bajkó, hangsúlyozva, hogy a tévéseka helyi médiában megjelent újsághirdetésrejelentkeztek, részt vettek egy meghallgatáson, éscsak azután tett nekik ajánlatot. Egyébkénta Hodgyai által működtetett tévétársasággalvaló együttműködési szándékáttovábbra is fenntartja. „Nem valaki ellenében akaromműködtetni az új Gyergyó Tévét,hanem a lakosság minél jobb tájékoztatásavégett” – hangoztatta Bajkó.
A Fény Tévé stábjaegyelőre a helyén van, és végzi napi munkáját,erről ottjártunkkor is meggyőződhettünk. Hodgyaiegyelőre várakozó állásponton van, sőta felmondási idő lejárta után is nyitott atárgyalásra a stábbal, azonban biztosítottarról, hogy a tévé egy esetleges tömegesfelmondással sem szűnik meg. Az alakuló GyergyóTévé portáján egyelőre zajlanak azelőkészítő munkálatok: az OrszágosAudiovizuális Tanácsnál benyújtottáka kérvényt a műsorszórási engedélyre,és összeállítják a műsorszerkezetet.A Gyergyó Tévé főszerkesztője Zsigmond Attilalesz.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.