Emellett a megnyitót a kevesebb ember befogadására alkalmas Millenáris Teátrumban tartották, és a dokumentumfilmek iránt is kisebb volt az érdeklődés.
A programigazgató kiemelte, hogy a kísérleti és kisjátékfilmek iránt viszont nagyobb érdeklődést tanúsítottak a nézők. Majdnem 4000 jegyet váltottak e műfajnak a versenyben bemutatott alkotásaira, a szervezők az igényeket követve ezekből a filmekből tűzték ki a legtöbb pótvetítést. A sajtóiroda által közölt adatok szerint a játékfilmek mezőnyében az ősbemutatók közül kerültek ki a szemle legnézettebb filmjei: a látogatószám toplistájának élén Alföldi Róbert filmje, a Nyugalom áll 2363 nézővel, ezt követi Mundruczó Kornélnak az Aranyorsó díjat nyert Delta című alkotása 1761 nézővel. A harmadik legnézettebb szemlefilm A nyomozó volt: Gigor Attila művét, amely a legtöbb díjat kapta a mustrán, 1647-en nézték meg. A további sikerfilmek közé tartozik Till Attila Pánik című alkotása 1553 nézővel és Almási Tamás Márió, a varázsló című filmje 1440 látogatóval.
A dokumentumfilmek közül a legtöbb érdeklődőt, 417-et Hajnal Gergely alkotása, a Visszaszámlálás vonzotta.
Nagy Pál (1929 – 1979) erdélyi festő, grafikus, művészeti író és pedagógus munkássága előtt tiszteleg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ soron következő tárlata.
A Jaful secolului (Az évszázad rablása) című alkotást nevezte Románia a 2026-os Oscar-díjra. A film – amely számos rangos fesztiváldíjat nyert már – egy valódi műkincslopás drámáján keresztül vizsgálja a Kelet és Nyugat közötti bonyolult viszonyokat.
Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.
Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.
Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.
Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.
Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.