„Kiállításainkkal a női élet sokoldalúságát kívánjuk megmutatni” – hangoztatta Kisné Portik Irén néprajzkutató, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ néprajzi referense.
Porzsolt Erzsébet festőművész is aktív résztvevője a szárhegyi alkotóközpont által összehívott kézműves-táboroknak, a népes asszonyközösségből egyedül ő tud rececsipkét készíteni. „A kézimunkázás szeretete már gyermekkoromban kezdődött, akkoriban négy apáca nagynéném tanítgatta a hímzés, a paplanvarrás és a rececsipke készítés fortélyait” – mondta el a Krónika kérdésére a képzőművész, aki hangsúlyozta, hogy szépérzékének és művészi hajlamának kiteljesedésében is jelentős szerep jutott a nagynéniknek.
A tárlatnyitóra érkezett közönség az akvarellek mellett megcsodálhatta az asszonyok keze nyomán színesedő, skófiumutánzattal és selyemcérnával készülő kézimunkákat, illetve a Porzsolt Erzsébet készítette két méter hosszú, 55 centi széles rececsipkét is, amelybe a képzőművész több mint ötvenezer lyukat hurkolt. Az asszonyok a tárlatmegnyitó alatt is a reneszánsz kori hagyatékból maradt kelengyék hasonmásain munkálkodtak. „Nagyon jó, hogy létrejött ez a közösség, mert tartozunk valahová” – hangoztatta Móga Ágnes. „Kézimunkáink révén nyugdíjasként is hasznosak lehetünk” – mondta Hosszú Matild, aki egy korábbi találkozón horgolt csipkéivel mutatkozott be. Mint mondta, a kiállítás csinos kis jövedelemkiegészítést jelentett, azóta is készít rendelésre csipkeblúzokat és kardigánokat Európa számos országába.
A Miniallűrök (2021) és a Lélekporc (2023) után TEjben, jajban, világvégÉN címmel jelent meg az UNITER- és Jászai Mari-díjas színművész legújabb verseskötete, aminek az „ősbemutatóját” Aradon tartották.
Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.
Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.