2009. április 27., 10:342009. április 27., 10:34
„Az együtténeklés, Domokos Pál Péter zenei hagyatékának ápolása a cél- és nem a versengés” – fejtette ki Trucza Pál zenetanár a kórustalálkozó főszervezője azt is hozzáfűzve, hogy az évente megszervezésre kerülő dalos seregszemle az egykori népdalgyűjtő, kántortanító 1936-ban kezdeményezett gyermekkórus találkozóinak folytatása kíván lenni.
Mint mondta, ez évtől lehetőséget biztosítanak a fellépésre az iskolákban működő blockflöte és egyéb hangszeres csoportoknak is. Az eseményen borszéki, gyergyócsomafalvi, gyergyóditrói, gyergyószentmiklósi, biatorbágyi, gyergyószárhegyi, gyergyóújfalvi és szászrégeni dalkedvelő 5–8. osztályos diákok vettek részt a házigazda gyergyóremeteiek mellett.
A Fráter György Általános Iskola és a Cseres Tibor Közművelődési Egyesület szervezte háromnapos rendezvénysorozat a már ismert forgatókönyv szerint zajlott: pénteken anyanyelvi vetélkedőn és rajzversenyen vettek részt az 1–4. osztályosok, majd megkoszorúzták Cseres Tibor író emlékművét, és délután került sor a hagyományos Cseres Tibor Szavalóversenyre. Este az iskola egykori diákja, Nagy György Emília önálló szavalóestet tartott, majd bemutatták Lőrincz György Besúgó voltam, szívem című könyvét.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.