Pénteken anyanyelvi vetélkedõt, sport- és rajzversenyeket szerveztek, melyeken a Fráter György Általános Iskola tanulói és meghívott vendégeik tették próbára tudásukat és rátermettségüket. A Cseres-emlékmû megkoszorúzása után tartották a hagyományos szavalóversenyt a gyergyóditrói, a csutakfalvi, valamint a magyarországi Biatorbágyról érkezett diákok részvételével. A számos nézõ – leginkább a felsülés elkerüléséért szurkoló és a sikerre büszke édesanyák – elõtt zajló versenyen az ötödik-hatodik osztályosok közül a remetei Portik Erika, a hetedik-nyolcadikosok sorából a biatorbágyi Bolyki Sára bizonyult a legügyesebbnek. A pénteki kulturális délutánon Pál Emõke egyetemi hallgató, a Fráter György iskola egykori diákja lepte meg színvonalas elõadóesttel a közönséget, és jó hangulatú író-olvasó találkozón beszélgetett a közönséggel lapunk két munkatársa, Papp Attila Zsolt költõ és Burus János Botond író.
A gyergyóremetei iskola közel ötventagú kórusa részt vett a székelyudvarhelyi Bárdos-Palló kórusfesztiválon, akik otthon maradtak, azok pihenésképpen a Gyilkos-tóhoz és a Békási-szoroshoz kalauzolták a magyarországi vendégeket. A Cseres-napokat néptánctalálkozó, és az iskola udvarán összegyûlt szurkológárda biztatásától hangos sportvetélkedõk zárták.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.