Hirdetés

Csaba királyfi rockopera csángó szereplőkkel

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Több mint száz, csángó népviseletbe öltözött gyimesi is látható lesz a G. Nagy Ilián által írt és rendezett Csaba királyfi című rockopera csíksomlyói díszbemutatóján augusztus 15-én. Az előadásra meghívják Orbán Viktort, Magyarország miniszterelnökét és Klaus Johannis román államfőt is – jelentették be a hét végén az alkotók a Gyimesközéplokon tartott sajtótájékoztatón. 

Péter Beáta

2015. június 14., 14:232015. június 14., 14:23

A díszmeghívókat Gyimesközéplokon mutatták be. A helyszínt az indokolta, hogy három szereplő is csángó gyökerekkel rendelkezik: Ráduly Botond Manó, a főszereplőt alakító énekes, Kosztándi Ferenc Kinga és Timár Kinga, aki Attila király feleségének szerepében lesz látható.

A Gyimesközéplokon élő operaénekes elmondta, érdekes műfajváltás volt számára ebben a darabban énekelni. „Amikor felkértek a szerepre, nem is tudtam, hogy most hogyan kell énekelni: népdal vagy opera ez? Aztán mondták, énekeljem, ahogy érzem. Örülök ennek a lehetőségnek, szeretem a műfajt, csodálatos, amikor az opera és a rock együtt megszólal. Megtiszteltetés számomra, hogy énekelhetek az előadásban” – fogalmazott Timár Kinga.

Ráduly Botond számára is nagy kihívás megformálni Csaba királyfi alakját. „Ő a székelység nagyon fontos alakja. Az emberek többsége sok mindent nem tud Csaba királyfiról. Noha nagy kihívás volt, viszonylag könnyű a dolgom amiatt, hogy egy olyan stáb áll mögöttünk, amely nagyon sokat segít” – fejtette ki Ráduly Botond Manó. Hozzátette, a püspökladányi bemutatón felmerült, hogy Csaba királyfinak illik tudnia lovagolni, ezért most lovaglóórákra jár Sepsiszentgyörgyön.

G. Nagy Ilián rámutatott, azért is volt indokolt, hogy Gyimesközéplokon tartsanak sajtótájékoztatót, mert a darabban több helyen ősi, archaikus csángó imák is elhangzanak. „A harmadik ok, a helyi atya, Bodó György gyimesközéploki plébános, akit azzal a kéréssel kerestünk meg, hogy szeretnénk, ha az előadás azzal kezdődne, hogy száz-százötven népviseletbe öltözött, egyházi zászlókkal felvonuló szereplő vonulna be. Az atyának egy feltétele volt: ő mehessen elöl. Ebben meg is állapodtunk” – mondta a rendező. Bodó György hangsúlyozta, a polgármesterrel és az iskolaigazgatókkal közösen mindent megtesznek annak érdekében, hogy mozgósítsák a gyimesieket. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
2026. március 23., hétfő

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója

Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója
Hirdetés
Hirdetés