Crank: őrült gegek és adrenalinsokk

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Közelkép Meglehetős bátorság szükséges ahhoz, hogy valaki a Quentin Tarantino és Guy Ritchie által megteremtett stílusban forgasson akciófilmet, hisz a műfaj atyjait nehéz felülmúlni, így aztán az eredmény többnyire egy vérciki plágium – amilyenre például A szállító sikeredett, annak ellenére, hogy a főszerepet a Guy Ritchie által ismertté tett brit nehézfiúra, Jason Statham-re osztották.

Balogh Levente

Balogh Levente

2007. január 04., 00:002007. január 04., 00:00

A Crank – Felpörgetve alkotóinak azonban sikerült némileg kilépniük a nagy példaképek árnyékából, legalábbis annyiban, hogy a néző nem idézi föl állandóan sóhajtozva a Ponyvaregény vagy a Ravasz, az agy és két füstölgő puskacső poénjait, mivel Mark Neveldine és Brian Taylor filmje jó néhány eredeti ötletet, jónak mondható geget vonultat fel. Így a film már a legelső perctől kezdve fölkelti a néző érdeklődését, kiderül ugyanis, hogy a főhőst, a Chev Chelios névre hallgató bérgyilkost (akit szintén Jason Statham alakít, a baltaarcú színész úgy tűnik, végleg bezáródott ebbe a karakterbe) álmában megmérgezték. Ráadásul az Ázsia koktél nevű szerrel, amely nem azonnal öl: fokozatosan fejti ki hatását, amint a szervezetben csökken az adrenalin szintje. Ezért aztán Chevnek nincs más választása: ha bosszút akar állni, és időben hozzá akar jutni az ellenszerhez, biztosítania kell a folyamatos adrenalintúltengést. Ezért aztán végigszáguld Los Angelesen, autóstul ront be egy bevásárlóközpontba, ámokfutást rendez egy kórházban, közben pedig számolatlanul irtja a gengsztereket.
Bár ez egy szokványos bosszúállós-lövöldözős film alapsztorijaként hangzik, az őrült poénok és a vizuális gegek az átlag akciófilmek fölé emelik a Crank-et. Az egyik legfrenetikusabb poén az, amikor az adrenalinszint emelése érdekében Chev a nyílt utcán teszi magáévá a barátnőjét, de ennél fineszesebb megoldások is helyet kaptak a sztoriban. Így több alkalommal is meghökkentő módon használják ki a különböző „magyarázó” feliratok elhelyezésében rejlő lehetőségeket.
A film képi világa a videoklipeket idézi, a pörgős jelenetek, a hirtelen váltások, az osztott képernyő a zúzós zenei aláfestéssel együtt az MTV hőskorát hozza vissza. Mindez Statham alakításával és azzal, hogy az alkotók ellenálltak a hepiend minden áron való erőltetésére vonatkozó kísértésnek, határozottan élvezhető alkotássá teszi a Crank-et, még akkor is, ha a kultuszfilmmé válás veszélye azért nem fenyegeti.

Crank – Felpörgetve. Amerikai akciófilm, 2006, 87 perc. Rendezte: Mark Neveldine, Brian Taylor. Szereplők: Jason Statham, Amy Smart, Efren Ramirez, Jose Pablo Cantillo. Írta: Mark Neveldine, Brian Taylor. Kép: Adam Bidle. Zene: Paul Haslinger. Értékelés az 1-5-ös skálán: 3.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 11., csütörtök

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra

Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra
2025. szeptember 11., csütörtök

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera

Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera
2025. szeptember 11., csütörtök

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész
2025. szeptember 10., szerda

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége

Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége
2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál
2025. szeptember 06., szombat

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia

Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia
2025. szeptember 04., csütörtök

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot

Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot
2025. szeptember 04., csütörtök

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra

A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra