Leta Popescu: az előadás egyfajta utazássá válik az érzések világában, amelynek kiindulópontja az egyedüllét, végpontja a magány
Fotó: Facebook/Kolozsvári Állami Magyar Színház
Leta Popescu fiatal román rendező kollázselőadásának a bemutatására készül a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
2019. január 30., 18:512019. január 30., 18:51
A Lát(hatatlan) című előadás a kolozsvári színház 2017-ben, fiatal rendezők számára meghirdetett pályázatának egyik kiválasztott projektjeként valósul meg. A nyertes projektek bemutatása tovább folytatódik az idei évadban – olvasható az intézmény szerdai közleményében.
A Lát(hatatlan) című előadásban folyamatos sorozatot alkotnak a román és magyar kortárs szerzők által jegyzett szövegek és a hozzájuk társított képek. A néző dolga, hogy kövesse az elmélkedésfolyamatot, amelynek tárgya ő maga, a világban élő egyén, illetve a világ, amely körülveszi őt.
Leta Popescu rendező elmondása szerint
Az előadás végigjárja a törékenység hét fokozatát (bolygó – földrész – ország – város – család – emberpár – egyén), ezáltal egyfajta utazássá válik az érzések világában, amelynek kiindulópontja az egyedüllét, végpontja a magány.
Az előadás díszlettervezője, Mihai Pacurar így vallott a próbafolyamatról: „Arra törekedtünk, hogy hét különböző teret építsünk fel, amelyek egyidejűleg tudnak létezni a játéktérben. Kihívás volt számomra, hogy egy olyan kollázst hozzak létre, amelyben a hét elem megfér egymás mellett, és nem oltják ki egymást. A tér egy művészi installáció-kollázshoz hasonlítható, amely segíti a nézőknek a szerteágazó jelentések összegyűjtését és értelmezését.”
A Lát(hatatlan) díszletét, videoinstallációit és animációit Mihai Pacurar készítette, fordító és dramaturgiai asszisztens Andrei Dósa, a színpadi mozgást Sinkó Ferenc jegyzi, a zenéjét Bocsárdi Magor. Az előadásban Buzási András, Dimény Áron, Farkas Loránd, Jerovszky Tímea, Kató Emőke, Varga Csilla, Viola Gábor lép színpadra. A bemutatót kedden, február 5-én tartják.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.
Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.
Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.
A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.
Szeptember 5. és 7. között tartják a WonderPuck Utcaszínházi Fesztivált Kolozsváron.
A parajdi bányakatasztrófa károsultjainak megsegítésére, a közösségi összefogás erejére hívták fel a figyelmet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hétvégi sporteseményének résztvevői.
Bocsárdi László a 40 éve alakult gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház alapító-rendezője volt, majd hosszú ideig vezette a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat.
Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek a zeneszerző Temes megyei szülővárosában, Nagyszentmiklóson – tájékoztatta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szegedi regionális munkacsoportja az MTI-t.
szóljon hozzá!