Hirdetés

Buli 88 megahertzen

Fergeteges koncerttel ünnepelte születésnapját a Rádió GaGa. Hétfő estére minden jegy elkelt, a közönség zsúfolásig töltötte meg a marosvásárhelyi sportcsarnokot a Rádió GaGa által szervezett bulin. A kereskedelmi rádió nyolcadik születésnapját ünneplőket a magyar fiatalok körében is népszerű román énekesnő, Nicola melegítette be, de a habot a szülinapi tortán az Irigy Hónaljmirigy együttes fellépése jelentette.

Szucher Ervin

Szucher Ervin

2007. október 17., 00:002007. október 17., 00:00

Magyarország legkedveltebb paródia-zenekara két órán keresztül szórakoztatta eredeti stílusában – zenével, humorral, látvánnyal – a több mint négyezer fős tömeget. A „nyolc kan” – mint ahogy az a banda himnuszában is hallható – olyan előadókat és együtteseket parodizált, mint az Omega, Karel Gott, a Hooligans, Szilvi a Noxból vagy Bódi Guszti. Az együttes énekese és frontembere, Sipos Péter és hét társa nemcsak a színpadon izzadt meg, ugyanis nem kis erőfeszítésbe került minden zeneszám után sebtében átöltözni sem. A fiúk hol Rómeó és Júliaként, hol cigányzenészekként, hol állatkáknak maszkírozva jelentek meg a színpadon. Koncertjük végén pedig a nyolcak magukra öltötték a 88 megahertzes frekvencián sugárzó ünnepelt rádióadó fehér pólóját. „A székely ember még az ingét is odaadja – mondta a trikók átadása közben a rádió igazgatója, Nagy István, majd megtoldotta: – Még akkor is, ha a gatyája is rámegy!”

Bár nem volt olcsó mulatság megszervezni a marosvásárhelyi ünnepi koncertet, a GaGának semmiképp nem „mehetett rá a gatyája”. Nagy István a hétvégén bejelentette, hogy a nyolc éve Marosvásárhelyen és a másfél esztendeje Szovátán is működő rövidhullámú adó mellett a közeljövőben Szászrégenben is sugározni fog a rádió. A 2008-as tervek között pedig egy segesvári adó beindítása is szerepel, ami a lokális projektként indult kereskedelmi rádiót lassanként regionális, egyre több közszolgálati feladatot is felvállaló adóvá léptetné elő.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 28., vasárnap

Aprószentek napi szokások, bőségvarázsló hiedelmek a Kárpát-medencében

Aprószentek napja van vasárnap: azokra a gyermekekre emlékezik december 28-án a római katolikus egyház, akiket Jézus születése után öletett meg Heródes.

Aprószentek napi szokások, bőségvarázsló hiedelmek a Kárpát-medencében
Hirdetés
2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.

74 éves korában elhunyt Chris Rea
74 éves korában elhunyt Chris Rea
2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

2025. december 20., szombat

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével
2025. december 19., péntek

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben

A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben
Hirdetés
2025. december 19., péntek

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)

„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)
2025. december 17., szerda

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját

Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját
2025. december 17., szerda

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra

A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra
Hirdetés
2025. december 17., szerda

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára

Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára
2025. december 16., kedd

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?

Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?
2025. december 15., hétfő

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását

A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását
Hirdetés
Hirdetés