
Fotó: Facebook/Massive Attack
A modern elektronikus könnyűzene egyik legnagyobb hatású csapata, a brit Massive Attack június 21-én a bukaresti Római Arénákban, 23-án pedig a budapesti Papp László Sportarénában koncertezik. A zenekar mindkét helyszínre nyolc év után tér vissza.
2018. február 01., 14:572018. február 01., 14:57
Az 1987-ben Bristolban alakult Massive Attack különleges, hiphop, funk, dub és R&B elemekkel sűrűn átszőtt, belassult elektronikus zenéje nagyon hamar hatalmas sikert aratott. A kilencvenes évek elejére az általuk életre hívott egyedi hangzásból született meg a trip-hop sokrétű zenei világa.
A Robert Del Naja, Grant Marshall és Adrian Thaws által alkotott formáció 1991-ben megjelent, Blue Lines című album után a három évvel későbbi Protection a negyedik helyig kúszott fel a brit albumlistán, majd a következő kettő – már a szólópályára lépett Tricky nélkül –, az 1998-as Mezzanine és a 2003-as 100th Window már vezette a listákat.
Az ötödik, ez idáig utolsó albumon, a 2009-ben megjelent Heligolanden olyan világhírű vendégek szerepeltek, mint Damon Albarn, a Blur frontembere, Hope Sandoval, Martina Topley-Bird, Guy Garvey, az Elbow énekese és visszatért a korábban bevált partner, Horace Andy reggae-legenda is.
Az elmúlt években Robert Del Naja zenekarvezető filmekhez készített zenét (Trouble In The Water, 44 inch Chest, In Prison My Whole Life, Gomorra).
Az elmúlt években egyébként Del Naja nem csak a Massive Attack tagjaként került be a hírekbe. Két évvel ezelőtt egy brit oknyomozó újságíró arról írt egy átfogó cikket, hogy a világ leghíresebb, inkognitóban alkotó graffiti-művésze, Banksy valójában nem más, mint Robert Del Naja, aki köztudottan graffitisként kezdte a pályafutását Bristolban. Az énekes persze mindezt tagadta, az újságíró elméletét azonban később többen is megerősítették, az igazságra azonban nem derült fény.
A Massive Attack legutóbb 2016-ban jelentkezett két kislemezzel, a Ritual Spirit című, négy számot tartalmazó kiadványon több mint húsz év után Tricky is beszállt a zeneírásba. A Massive Attack előzenekara mindkét koncerten a skót Young Fathers lesz, amely alternatív elektronikából táplálkozó, egyedi popzenét játszik.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
szóljon hozzá!